Közös megegyezéssel hagyja el Mészáros Lőrinc vasúti pályaépítéssel és korszerűsítésével foglalkozó cégét Sárváry István, akinek korábbi feladatait átmenetileg Deák Gábor, a FEJÁR-B.Á.L. Zrt. vezérigazgatója, illetve a ZÁÉV Zrt. elnök-vezérigazgatója veszi át – írja a Telex.

Az esemény a 444.hu korábbi cikkére vezethető vissza, amelyben a portál a csőd szélére sodródott Mészáros Lőrinchez köthető V-Híd alvállalkozóinak kései szerződéseiről, illetve kifizetéseiről írt.

A fizikai munkásokat nem alkalmazó V-Híd tavalyi részletes beszámolójából látszik, hogy a vállalat 87,1 milliárd forintot fizetett ki „építés szerelési munkákhoz kapcsolódó igénybe vett szolgáltatásokra”, amely konkrétan az alvállalkozóknak fizetett összeg.

Mind eközben a cég szinte teljes bevétele (több mint 98 százaléka) építési munkákra szóló közpénzes megbízás volt 2024-ben, összesen 184,5 milliárd forint.

Az L. Simon László korábbi államtitkár embereként emlegetett Sárváry Istvánt azt követően lett a V-Híd vezérigazgatója 2016-ban, hogy Lázár János menesztette a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ éléről, közvetlenül az államtitkár elbocsátását követően. 

A Telex szerint nem csak a V-Híd alvállalkozóinál vannak csúszások a kifizetésekben, a GSM-R2 nevű vasúti informatikai fejlesztésen dolgozó alvállalkozók sem kapták meg a nekik járó pénzeket. A közbeszerzést a Mészáros Lőrinc közvetett tulajdonában lévő R-Kord Kft. és az Emőri Gábor milliárdos tulajdonába tartozó iCell-Mobilsoft Zrt. konzorciuma nyerte, eredetileg 58,8 milliárd forintért. Később azonban kiderült, hogy a megrendelő MÁV több vonalon is súlyos hiányosságokat tapasztalt a kivitelezést illetően. Az ügyben Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium vizsgálatot indított. 

Mészáros Lőrinc cégének alvállalkozói a csőd szélére sodródtak

Gyakorlatilag a csőd szélén táncol a leggazdagabb magyar érdekeltségéhez tartozó V-Híd alvállalkozóinak köre. A több százmilliárdos beruházások körülbelül fele nem munkára ment el.
Bővebben>>>