A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó MKIF Zrt. és a vállalatcsoport karitatív tevékenységét koordináló Pro Filii Alapítvány közös támogatásának köszönhetően egy korszerű gyorsbeavatkozó járművel bővült a Bicskei Önkéntes Tűzoltóság gépparkja – fogalmazott Mészáros Lőrinc az adomány átadásán csütörtökön Bicskén.
A cégcsoport tulajdonosa és a Pro Filii alapítója hozzátette: a 23 millió forintos adomány a szervezet mindennapi munkájához nyújt segítséget.
„A Mészáros Csoport a társadalmi felelősségvállalás jegyében évente közel 20 milliárd forintot fordít jótékonysági célokra. Olyan ügyek mellé állunk, amelyek létfontosságú szerepet töltenek be egy közösség életében. A tűzoltók nap mint nap emberfeletti munkát végeznek. Odaadással és bátorsággal mentenek emberi életeket, óvják és védelmezik otthonunkat és a környezetünket. Ezért döntöttünk úgy, hogy segítjük a munkájukat,
mindemellett fontos kiemelnem, hogy ezzel nem csak a Bicskei Önkéntes Tűzoltóság munkájához, hanem a Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság tevékenységéhez is hozzájárulunk, hiszen a két szervezet szorosan együttműködik”
– mondta el az átadón Mészáros Lőrinc.
Az MTI emlékeztet, a Bicskei Önkéntes Tűzoltók (BÖT) évek óta segítik az MKIF Zrt. munkáját az M1-es autópályán, ahová évente több mint száz alkalommal riasztják őket. A tűzoltók által a szaknyelvben csak „pályaszer” autónak nevezett jármű különlegessége, hogy személyautó méretű, így az autópályán is jobb manőverező képességet és gyorsabb vonulást biztosít. A jelenlegi jármű 45 éves, így hiánypótló volt egy új, amely az átadás után azonnal szolgálatba állt.
Tessely Zoltán (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a bicskei tűzoltóság 1881 óta íródó története a környék élet- és vagyonvédelmében meghatározó jelentőségű, ezért az MKIF Zrt. adománya a lehető legjobb helyre került.
Bálint Istvánné (Fidesz-KDNP) polgármester, a Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság elnöke kiemelte, hogy a tűzoltók életveszélyes helyzetekben is a bajbajutottak segítségére sietnek, nekik akarnak segíteni 24 órában, az év 365 napján. A Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság kiemelten fontos feladatot lát el az M1-es autópálya közelsége miatt, ezért a tűzoltók maximális felkészültsége mellett elengedhetetlen, hogy minden eszköz a lehető legmodernebb legyen, ami az új járművel megvalósult – fűzte hozzá.
Németh Tamás, az MKIF Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a bicskei tűzoltósággal megalakulásuk óta kiváló kapcsolatuk van, az autópályán sokszor segítették a munkájukat. Támogatásuk révén a tűzoltók még hatékonyabbak lehetnek, hiszen a 45 éves, kétszemélyes járművük helyett mostantól egy vadonatúj, ötszemélyest használhatnak.
Az új jármű egy több mint 200 lóerős dízelmotorral felszerelt Toyota Hilux platós gépkocsi, amelynek teherbírása meghaladja az egy tonnát, így a lehető legtöbb, a műszaki mentésben használható eszközt tudnak magukkal vinni a tűzoltók egy-egy baleset helyszínére.
A teljes egészségügyi költségvetés kétszerese van a számlájukon: ők lettek a leggazdagabbak az idén
Egyetlen billiomossal, hat dollármilliárdossal és több mint harminc százmilliárdossal döntötte meg újra vagyonrekordját az ötven leggazdagabb magyar, akik között négy év után ismét eggyel kevesebb nő van. Mészáros Lőrinc zsinórban harmadik éve vezeti a listát, ezúttal 1749,1 milliárd forint becsült vagyonnal. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt