Lassan egy hónapja indult újra a tanév, és ismét megnövekedett a helyközi közlekedést használó diákok száma is. Március 1. óta a MÁV-VOLÁN-csoport járatain is minden 14 év alatti gyermek díjmentesen utazhat. Az elmúlt hetek tapasztalata viszont azt mutatja, hogy sok 14 év alatti gyermek iratok nélkül indul el, maximum diákigazolványt tart magánál, ami nem elegendő – írja a MÁV közleményében.
A díjmentes utazási jogosultság csak akkor vehető igénybe, ha a gyermek hitelt érdemlően – személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel igazolni tudja az életkorát.
Kapcsolódó
A jogosultságot igazoló okmányt minden ellenőrzéskor fel kell mutatni:
- vonaton a bérletet és az érvényes diákigazolványt is meg kell mutatni a jegyvizsgálónak;
- az autóbuszra való felszálláskor pedig az autóbusz-vezető közelében található készüléken be kell olvastatni a bérleten látható kódot, majd a bérletet és az érvényes diákigazolványt is minden alkalommal meg kell mutatni az autóbusz-vezetőnek;
- papírbérlet esetén be kell mutatni azt az igazolványt is, aminek a száma a bérleten szerepel;
- míg elektronikus bérlet esetében a személyazonosságot kell megfelelő okmánnyal igazolni.
A fénymásolt dokumentumok személyazonosság igazolására nem alkalmasak.
Új csúcsvonatok indulnak Bécs felé, ráadásul még gyorsabban
A MÁV és a MÁV-START a berlini InnoTrans 2024 Nemzetközi Közlekedési szakkiállításon kötött megállapodást az Osztrák Szövetség Vasúttal (ÖBB) a közlekedési kapcsolat javításáról.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye