Nem sok jóra számíthat, aki most indult útnak a MÁV-val: a tatai állomáson ugyanis a felsővezeték meghibásodása akadályozza a közlekedést, ezért Tatabánya és Almásfüzitő között szünetel a vonatforgalom.
Jelentős késésekre, akár több órával hosszabb eljutási időre és pótlóbuszos átszállásra is kell számítani pénteken a késő délutáni, kora esti órákban a győri fővonalon – közölte a Mávinform az MTI-vel.
Közleményük szerint a Déli pályaudvarról 14.55-kor Győrbe induló vonat áramszedője Tatánál megrongálta a felsővezetéket, emiatt Tatabánya és Almásfüzitő között átmenetileg nem járnak a vonatok.
„A helyzet tisztázása, és a forgalmi rend kidolgozása folyamatban van”
– fűzték hozzá.
Jelezték azt is, hogy ebben a helyzetben Tatabánya és Komárom között a Volán-járatokon is elfogadják a vasúti jegyeket.
Emlékezetes, épp nemrégiben felsővezeték-szakadás veszélyét elhárító, preventív munkálatokba kezdtek bele a győri fővonalon. Ebből fakadóan már átmenetileg változtattak az 1-es vasútvonal menetrendjén.
Lázár János: visszatérítik a jegyár felét, ha késik a vonat
Az építési és közlekedési miniszter 10 vállalást tett a közlekedési infón 2025-re vonatkozóan, hogy javítsák a hazai közösségi közlekedés színvonalát. Többek között bevezetik a késési biztosítás intézményét. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Furcsa év, nagy döntések: Orbán Viktor szerint minden összejött idén
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából