Öt vasútvonal mentén, összesen tizenegy állomáson készítik elő a polgári-katonai használathoz szükséges logisztikai feltételek megteremtését. A beruházás kivitelezési szakaszában a tervek szerint két kilométernyi új felsővezeték-hálózat mellett, 21 kilométer vágányhálózat is épülne - írta a Magyar Építők.
A lap szerint közel 2 milliárd forintból a Vasútvillamosító Kft. végezheti el a nyugat-magyarországi TEN-T (transzeurópai közlekedési hálózat) vasútállomások esetében a polgári és katonai célú logisztikai átalakításokhoz szükséges előkészítő feladatokat. Az erről szóló hirdetmény a napokban jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben.
Kapcsolódó
A fejlesztést a MÁV Zrt. az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen valósítja meg az Európai Unió CEF-T-2021-MILMOB-STUDIES programjának támogatásával. A cél, hogy a nyugat- és dél-dunántúli állomások a jövőben egyszerre tudják kiszolgálni a polgári és katonai szállítási igényeket.
- Az első rész az 1-es vonalhoz kapcsolódó állomásokat - Hegyeshalmot, Nagyszentjánost, Komáromot és Almásfüzitőt,
- a második a 20-as vonalhoz tartozó Bobát, Hajmáskért és Várpalotát,
- míg a harmadik a dél-dunántúli, 30-as, 40-es és 41-es vonalak mentén fekvő Murakeresztúrt, Dombóvárt, Sárbogárdot és Kiskorpádot foglalja magában.
A cikk szerint a beruházás hosszú távon erősíti a nyugat-magyarországi vasúti infrastruktúra versenyképességét, javítja a nemzetközi áruszállítás feltételeit, és egyúttal növeli az ország stratégiai védelmi képességeit.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó