Paprikaspray-jel fújta le a MÁV-csoport egyik buszsofőrét egy dühöngő taxisofőr. A buszsofőr a Keleti pályaudvaron zajló felújítás idején közlekedő pótlóbuszt vezette.
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-posztjában az incidensről azt mondta, alaposan megakasztotta a reggeli csúcsban munkába igyekvők közlekedését, de ennél is lényegesebb, hogy az autós fájdalmat okozott a buszsofőrnek és félelmet keltett az utasokban. Hozzátette, a taxis a támadást követően egyszerűen tovább állt, a mentőt a MÁV következő autóbuszának sofőrje hívott a rosszullétre panaszkodó járművezető kollégájához.
Hegyi Zsolt hangsúlyozta, egyre több támadás éri a MÁV-csoport munkatársait, az elmúlt időszakban gyakrabban fordul elő verbális vagy akár fizikai erőszak a szolgálatot teljesítő kollégáinkkal szemben, ennek pedig megálljt kell parancsolniuk.
Emlékeztetett, hogy a MÁV-csoport meghatározott munkatársai közfeladatot látnak el, a velük szembeni erőszak bűncselekmény. Ennek megfelelően a támadó ellen feljelentést tesznek.
Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke korábban azt nyilatkozta, az utóbbi időben rendkívül felhígult a taxis szakma: ma már a drogos, alkoholista és büntetett előéletű sofőrök is űzhetik az ipart, sőt, olyanok is, akik nem rendelkeznek jogosítvánnyal.
Ütött a taxisok órája, leszámol a kormány a trükkök százaival
Jelentős módosításokat vezet be a horvát kormány annak érdekében, hogy leszámoljanak a turisták lehúzásával nyerészkedő taxisofőrökkel.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Pocsék év az olajpiacon, mégsem nyertek szinte semmit az autósok