A vakáció első napjától nyári menetrendre vált a MÁV-csoport. Ez azt jelenti, hogy a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjárataik, sőt mostantól a fővárosi közlekedés meghosszabbított hétvégi, éjszakai üzemidejéhez sem csak a korábban bejelentett HÉV-ek és elővárosi „kék” VOLÁN-buszok indulása igazodik, hanem egyes agglomerációs vonatok menetrendje is.
- Bővül az eljutási kínálat Budapest és a Balaton között, de a tó térségébe idén nyáron könnyebb lesz eljutni a Dunántúlról is, amiképpen a Dél-Alföld és a főváros között is új, a korábbiaknál magasabb komfortú eljutási lehetőségeket biztosít a MÁV-csoport az idei nyáron.
A társaság szerint soha annyi klimatizált férőhely nem állt rendelkezésre a Budapestről a Balatonra utazók számára, mint amennyi az idei főszezonban.
A klímagaranciának köszönhetően ugyanakkor az összes többi magyarországi településre is el lehet majd jutni klimatizált járművel naponta legalább egyszer – ahova vonattal nem, oda korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusz fedélzetén – teszik hozzá.
A MÁV-csoport megerősítette a készenléti tartalékát is.
A tavalyi évhez képest megtízszerezték, azaz 200-nál is többre növelték azoknak az erősítő MÁV-buszoknak a számát, amelyek az ország 53 bevetési pontján, egész nyáron indulásra készen várnak majd arra, hogy minél gyorsabban tudjanak a műszaki vagy más jellegű haváriahelyzetek miatt késést szenvedő utasok segítségére sietni.
A MÁV-csoport a nyári főszezonra való felkészülés jegyében – egyebek mellett – végrehajtotta a Balaton északi és déli parti vasútvonalain a legkritikusabb szakaszok megelőző karbantartását, illetve befejezte azt az infrastrukturális beruházást, amelynek köszönhetően Budapest és Székesfehérvár között immár 160 km/órával közlekedhetnek az arra alkalmas vonatok.
Megerősítették a járműparkot is.
- 100 darab, korábban alkatrészhiány miatt tárolóvágányon veszteglő vasúti kocsit újítottak fel, így az idei főszezonban nem kevesebb, mint 50-nel több IC-kocsi teljesíthet majd szolgálatot, mint tavaly ilyenkor.
- összesen 100 korszerű, újabb vagy vadonatúj mozdonyt szereznek be a jövő év végéig, jelentős részük azonban már ezen a nyáron szolgálatba áll a legforgalmasabb vonalakon
A főszezonban a vasúttársaság minden kerékpárszállításra alkalmas kocsit forgalomba állít, így az északi és a déli parton is közlekednek olyan vonattípusok, amelyekben a kerékpárszállítás nagy befogadóképességű kocsiban lehetséges, akár 30 kerékpárral is.
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebookon azt mondta, ez a menetrendváltás több egyszerű járatátszervezésnél: évtizedek óta nem volt annyi újítás és átfogó változás egy menetrendváltásnál, mint most.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán