Kevesebb diák jut egy pedagógusra ma, mint 2010-ben, sőt Magyarország Németországhoz és az OECD átlaghoz képest is jobban áll e tekintetben – mondta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár a Növekedés.hu-nak.
A középfokú oktatásban egy tanár ma átlagosan 11,5 diákot tanít, míg a nemzetközi átlag ennél kettő diákkal több.
A tényszámok cáfolják a pályakezdésről és a pályaelhagyásról szóló rémhíreket: a tanári diploma megszerzése után arányaiban most is annyian vállalnak pedagógusi munkát, mint korábban.
Kapcsolódó
Hasonló a helyzet a felmondásoknál: a tankerületi iskoláknál 1215 tanár nem választotta az új jogviszonyt, összesen 1500 fővel csökkenhetett a pedagógusi létszám, amit a 140 ezer fős teljes állományhoz kell viszonyítani és ahhoz, hogy az általános iskolások száma például 3 ezer fővel csökkent.
A 32,2 százalékos pedagógus béremeléssel kapcsolatban elmondta: a szükséges rendeletmódosítások megszülettek, február 1-ig minden pedagógus megkapja a kinevezés módosítását. A januári béreket minden fenntartó a jogszabályok szerinti ütemezésben fizeti ki, késlekedésre nincs ok.
A pályakezdő tanárok bére nem lehet kevesebb bruttó 528 ezer forintnál.
Az előző években köznevelésben és szakképzésben együttesen évi 2-3 ezer tanár lépett be a pályára. Maruzsa Zoltán szerint a számuk biztosan emelkedni fog, és arra is számít, hogy olyanok térnek vissza a pályára, akik már tanítottak, de időközben más pályát választottak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)