Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva kijelentette: politikai diszkrimináció, jogtiprás zajlik Hódmezővásárhely városa, az ott élő 43 ezer ember ellen ellen.
Azért küzdünk, feljelentésekkel, alkotmányjogi panaszokkal és nem utolsósorban Magyarországon a kormánynál lobbizva, itt pedig az Európai Bizottságnál, az Európai Parlamentnél, annak szerveinél, sőt az Európa Tanácsnál is, hogy álljanak ki ők is a jogállam és az önkormányzatiság mellett Magyarországon is. Mindent megteszünk azért, hogy Hódmezővásárhelyet ne lehessen kisemmizni, ne lehessen elrabolni tőlünk a pénzeket
– fogalmazott a politikus az MTI tudósítása szerint.
A politikus egyebek mellett elmondta, a járásnak csak azért, mert Hódmezővásárhely megyei jogú város, nem 250, hanem 500 millió forintos fejlesztési forrás járt volna a Versenyképes Járások Program keretében. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter azonban annak ellenére nem adott egy fillért sem a városnak, hogy a járás lakosságának 82 százaléka Hódmezővásárhelyen él – magyarázta. Ez mutatja, hogy mennyire egyértelmű a politikai diszkrimináció Lázár János körzetében – húzta alá.
Az, hogy Lázár János, Orbán Viktor és a Fidesz-kormány törvénytelenül diszkriminálja a vásárhelyi lakosokat, benne a Fideszre szavazó vásárhelyieket is, minden alkotmányos elvvel, az Európai Unió alapelvével és mindennel szembemegy, törvénytelen, aljas politikai pártállamépítés – jelentette ki Márki-Zay Péter.
Mint mondta, kétnapos brüsszeli látogatásán tárgyalt az uniós intézmények illetékeseinél, valamint az európai parlament legnagyobb pártcsaládjainak vezetőivel. A megbeszéléseken kiemelte, hogy Hódmezővásárhely forrásainak elvonása nem egyedi eset, hanem az ellenzéki városok elleni általános gyakorlat Magyarországon.
Mi minden esetben azt kérjük, a források teljes megvonásával vegyék rá Orbán Viktort, hogy fejezzék be a pártállamépítést, és fejezzék be a lopást Magyarországon, ahol mindenki, aki nem támogatja a pedofil, aberrált tolvajokat, az kiteszi magát és települését annak, hogy nem részesül az adófizetői pénzekből neki járó forrásokból
– mondta Márki-Zay Péter.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv