Duna
Siklós Gabriella elmondta, hogy a csapadékos időjárás miatt a Dunán és mellékfolyóin árhullámok vonulnak le. A Duna Nagybajcsnál hétfőn 18 óra körül tetőzött 612 centiméteres vízállással, Gönyűnél pedig 19-22 óra körül 558 centiméterrel. Az árhullám tetőzése Komárom közelében jár.
A legfrissebb előrejelzések szerint a Vág folyó, amely Komáromnál folyik bele a Dunába, a vártnál több vizet hoz, ezért
A KOMÁROM ALATTI SZAKASZOKON MAGASABB TETŐZÉSEK ÉS LASSABB APADÁS VÁRHATÓ.
Esztergomnál kedden 10 órakor 570 centiméter volt a vízállás, szerdán várható a tetőzés 580 centiméter körüli szinten.
BUDAPESTNÉL KEDDEN 10 ÓRAKOR 636 CENTIMÉTERES VÍZSZINTET MÉRTEK, A TETŐZÉS 680 CENTIMÉTER KÖRÜL VÁRHATÓ CSÜTÖRTÖK REGGEL.
A rakpart magasságát (645 centiméter) kedden napközben, délután éri el a folyó, és a számítások szerint a rakpart szintje alá pénteken kerülhet a vízállás.
Lajta
Szintén árhullám vonul le a Lajtán, Mosonmagyaróvárnál kedd hajnalban elsőfokú készültség volt érvényben. Itt is további áradás várható szerdai, a másodfokú szinthez közeli tetőzéssel.
Rába
A Rába Körmendnél vasárnap, december 24-én este tetőzött 365 centiméterrel, Sárváron előreláthatólag kedden napközben tetőzik a folyó, készültségi fokozat alatti szinten. Győrnél jelenleg első fok feletti, 552 centiméteres vízállást mérnek, további jelentős emelkedés itt már nem valószínű.
Ipoly
Az Ipolyon hétfőn újabb árhullám érkezett, amely jelenleg Nógrádszakálnál tetőzik 279 centiméteres vízállással. Az Ipoly Ipolytölgyesnél előreláthatólag szerdán, kevéssel a másodfok felett tetőzik.
Tisza
A Tiszán folytatódik az árhullám levonulása, a tetőzés már elhagyta a folyó magyarországi szakaszát. Jelenleg még első fok feletti vízállásokat mérnek Kiskörénél és Szolnoknál. A továbbiakban a lassú apadást vízszint-emelkedések törik meg, döntően a Szamoson érkező kisebb árhullám hatására. Így a Közép-Tiszán újra első fok fölötti vízállások várhatóak.
A Tisza több mellékfolyóján is vízszint-emelkedések indultak meg a lehullott csapadék és a hóolvadás hatására. Ezért a következő napokban újra árvédelmi fokozatot megközelítő, vagy azt meghaladó vízállás fordulhat elő a Krasznán, a Túron, a Bodrogon, illetve a Zagyva-Tarna és a Körösök vízrendszerén - közölte az OVF.
(MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát