Nagy vihart kavart Majka fellépése a Campus fesztiválon, ahol egy jelenetben azt színlelte, hogy fejbelövik Bindzsisztán korrupt miniszterelnökét.
A színpadon történt akció politikai indulatokat szabadított el: a közönség egy része extázisban ujjongott, mások viszont elítélték a produkciót – a fesztivál szervezői is nyilatkozatban határolódtak el a történtektől.
Kapcsolódó
Az ügy kapcsán a Magyar Nemzet több, Majkával korábban kapcsolatban álló céget is megkeresett.
- Az OTP Bank közölte: nem tekintik magukat Majka szponzorának, így nem kommentálják az esetet.
- A Hell Energy hasonló álláspontra helyezkedett, hozzátéve: jelenleg nincs érvényes szerződésük az előadóval, és nem kívánnak reagálni a történtekre.
- A One Magyarország még januárban, a Csurran, cseppen című dal megjelenése után nyilatkozta, hogy művészeti és közéleti kérdésekben nem foglalnak állást.
A lap szerint a Hell már korábban megszüntette Majkával kötött megállapodását, részben egy másik politikai akciója miatt.
A One Magyarország úgy döntött, lezárja márkanagyköveti együttműködését Majkával – írja az mmonline.
Mint közleményükben fogalmaznak: "mindezek ellentétesek a 4iG Csoport alapértékeivel és szerződésben megfogalmazott elvárásaival, valamint éles ellentétben állnak a One márka által képviselt értékekkel."
„Egy országos, 4 millió ügyféllel rendelkező vállalat felelőssége, hogy távol tartsa magát mindennemű politikai megnyilvánulástól és elutasítson minden a társadalmat megosztó, erőszakos vagy erőszakra buzdító szélsőséges magatartást, amelyek semmilyen módon nem egyeztethetőek össze a társaság szellemiségével” – tették hozzá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat