Most tárgyalta az Európai Unió Bírósága (EUB) azt az ügyet, amelyben az Európai Parlament (EP) pert indított a Bizottság ellen: az EP szerint az Európai Bizottság (EB) 2023 decemberében jogtalanul engedélyezte 10,2 milliárd euró felszabadítását Magyarországnak - írta a hvg.hu.

A per hátterében az áll, hogy az Európai Unió (EU) 2022-ben, jogsértések és korrupciós aggályok miatt befagyasztotta a Magyarországnak járó forrásokat, összesen mintegy 21 milliárd eurót. Később csatlakozott ehhez a helyreállítási alap 10,4 milliárd eurós kerete. A 10,2 milliárd eurót viszont 2023 decemberében elérhetővé tett az EB, arra hivatkozva, hogy a magyar kormány megtette a szükséges intézkedéseket az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállítása érdekében.

  • Az EP szerint azonban a Bizottság rosszul értékelte a magyarországi igazságügyi reformokat, nem indokolta meg kellően a döntést, és visszaélt a hatáskörével annak érdekében, hogy Magyarország a döntés bejelentése utáni napon rendezett EU-csúcson elálljon egy vétójától.
  • Az EB azzal védekezett, hogy a kohéziós alapok felhasználása szempontjából nem relevánsak az EP kifogásai, ráadásul korábban maga a Parlament is üdvözölte a Bizottság most kritizált döntését.

A bíróság bírái és a főtanácsnok több kérdést is feltettek, főként az igazságszolgáltatás függetlenségének értékelésével kapcsolatban.

A bírósági eljárás következő szakaszában a főtanácsnoki vélemény várható 2026. február 12-én, amelyre az ítélet általában néhány hónappal később érkezik - derül ki a cikkből azzal, hogy ha a bíróság elfogadja a parlament érvelését, akkor a már felvett pénzt vissza kell fizetni.