A Tisza-kormány javaslata: vármegyék helyett újra megyék, főispánok helyett pedig kormánymegbízottak – írja Magyar Péter Facebook-posztjában.
A miniszterelnök már korábban jelezte, hogy végleg megszüntetné e jelenlegi rendszert, amely az Orbán-kormány idején gyökeresedett meg – írja az Index. Mint írják, a továbbiakban a kormányhivatalok működésének átalakítását is tervezik.
A „vármegye” és a „főispán” elnevezések 2023. január 1-jén tértek vissza az Alaptörvény tizenegyedik módosításával. Az Orbán-kormány a döntést a történelmi hagyományok ápolásával és a régi magyar államiság jelképeinek újjáélesztésével indokolta. A névváltás miatt a közigazgatás szinte minden szintjén át kellett nevezni a szervezeteket, így lettek a korábbi megyei intézményekből kötelezően vármegyei kormányhivatalok vagy éppen vármegyei rendőr-főkapitányságok.
Az Átlátszó korábbi közérdekű adatigényléséreadott válaszból kiderült, hogy a Magyar Közút Zrt. által kezelt utak mentén található 589 darab megyehatár-tábla cseréje bruttó 36,4 millió forintba került. Ez darabonként átlagosan 61 800 forintos költséget jelentett a vármegyésítékor. Az összeg
kizárólag a közúti táblák cseréjére vonatkozott, a teljes átnevezési folyamat összköltsége ebben nem szerepel.
A portál 2023-as cikke idején a névváltás teljes pénzügyi mérlege hivatalosan nem volt ismert. Az erre vonatkozó ellenzéki parlamenti kérdésekre az előző kormányzat úgy reagált, hogy a kiadások pontos összege csak a folyamat lezárása után, később határozható meg, így az átállás összköltségéről a döntés meghozatalakor nem állt rendelkezésre végleges kimutatás.
A Blikk beszámolója szerint a korábbi átállás során a Nemzeti Választási Irodánál a választási szoftverek és felületek módosítása nettó 16,7 millió forintot emésztett fel. A lap megkeresésére a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közölte, hogy az akkori folyamatban 714 megyehatárjelző táblát kellett átírniuk vagy lecseréjük. A társaság tájékoztatása alapján a régi, „megye” feliratú táblákat már kiselejtezték, így a mostani visszanevezés során azokat nem lehet újra felhasználni, ami a teljes folyamat összköltségét a becslések szerint akár a több százmillió vagy milliárd forintos nagyságrendig is megemelheti.
