- Az egyik hazai gazdasági hetilap címlapon hozza a Diákhitel Központ volt vezetőjét, akit szerdán hallgattak ki a Fővárosi Főügyészségen a Völner-Schadl ügyben. Korábban úgy nyilatkozott, információi Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztertől és volt feleségétől, Varga Judittól származnak, s ezeket dokumentummal tudja bizonyítani, amely a kormány lemondásához vezethet. Magyar bizonyítékait még az ellenzék is karcsúnak tartja.
- Megdöbbentő dolgokat állítanak Magyar Péterről Varga Judit munkatársai A korábbi igazságügyi miniszter közvetlen munkatársaiként dolgozó sajtósok szerint az egész stáb félt Magyartól, aki többször is éles szóváltásba került a minisztérium dolgozóival.
- A Fővárosi Nyomozó Ügyészségen szerdán kezdődött kihallgatása után, ahogy arról az Economx is beszámolt, annyi derült ki, hogy a nyomozás lezárulta és a meggyanúsítás előtt fél évvel a kormány már tudta, hogy megfigyelés zajlik, erről Völner Pált is tájékoztatták. Rogán Antal körei bementek az ügyészségre és kihúztak, kivettek, meghamisítottak dolgokat az iratokban, tehát manipulálták az ügyet.
- Hadházy Ákos Magyar Péter bizonyítékairól: ez sajnos az ügyészségnek kevés lesz
- Varga Judit a 444 korábban elküldött kérdéseire válaszolva péntek este meggondolatlannak és manipulatívnak nevezte korábbi házastársa nyilatkozatait. Szerinte volt férje „ámokfutó baloldali politikus” lett.
- Kedden felteszi majd a YouTube-ra az állítólagos bizonyítékait. „Március 26-án 9.00 órakor, mielőtt belépek az ügyészség épületébe, közzéteszem a Youtube csatornámon és itt is azt a felvételt, ami bizonyítja az állításaimat” – írta Facebook-bejegyzésében.
- Kiderülhet, hogy ütésálló-e. Varga Judit volt férje eddig egyetlen történetre fókuszált, a „NER-ből kilépett, rengeteg titkot tudó fiú” sztorijára. Most kellene jönnie a sziszifuszi aprómunkának, a párt felépítésének - mondta Závecz Tibor egy lapinterjúban. Szerinte Magyar is tisztában van azzal, hogy egyedül ehhez kevés, szövetkeznie kell másokkal.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás