Magyar Péter korábban Facebook-bejegyzésében osztotta meg, hogy egy Hot Stuff névre keresztelt hajón kapták lencsevégre a magyar miniszterelnököt az horvát Adrián.
A hírekre reagálva később a szintén a jachton tartózkodó Orbán Balázs elmondta, nem állt meg a munka a kormányfő számára, hiszen éppen a "választások megnyeréséhez szükséges tervet írják" Brac szigetén, Horvátországban.
A bejelentést követően pár órával a Tisza párt vezetője újabb Facebook-bejegyzést tett közzé, amely szerint csütörtök délután érkezett egy luxusgép Brac szigetére, ahol Orbán Viktor is vízre szállt. A gép Ungár Anna jogász cégének tulajdonában áll, aki Schmidt Mária oligarcha lánya, illetve Ungár Péter politikus testvére.
Orbán korábban az ő tengerparti villájukban nyaralt…akkor most nem fapadossal volt az utazás?
- tette hozzá a Tisza párt vezetője.
A Facebook-bejegyzés itt érhető el.
Magyar Péter ledobta az atomot? Orbán Viktor jachtozásáról került elő egy sor exkluzív fotó
Egy Hot Stuff névre keresztelt hajón kapták lencsevégre a kormányfőt, erről a Tisza vezetője rántotta le a leplet, azt is megnevezve, kikkel tartózkodik egyazon fedélzeten Orbán Viktor a horvát Adrián.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot