BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Magyar Péter kijött az ügyészségről, szerinte Orbán Viktort is meg kell hallgatni

Magyar Péter kora délután, egy több mint három órás meghallgatás után jött ki az ügyészségről, miután bemutatta a Varga Judittal kapcsolatos hangfelvételét. Közölte, hogy ma estére tüntetést szervez a Legfőbb Ügyészséghez, majd átvonulnak a Parlament elé.

2024. március 26. kedd, 13:22

Fotó: Index / Papajcsik Péter

Meghallgatták mondatról mondatra, szóról szóra az elhangzott mondatokat, de nem neki kell értékelnie azt - jelentette ki rögtönzött sajtótájékoztatóján Magyar Péter.

Nem tudni, mit lép az ügyészség

Megismételte, nem állt szándékában nyilvánosságra hozni ezt a hangfelvételt, illetve értetlenségét fejezte ki, hogy sem a volt igazságügyi miniszter, sem pedig a kormány nem reagált az elhangzottakra. 

Közölte azt is, hogy az ügyészségtől nem  kapott választ arról, hogy milyen nyomozati lépéseket kivannak tenni, de szerinte

nem tehetnek mást, mint hogy minisztereket és a miniszterelnököt beidézik tanúként.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy azon három-négy bűncselekmény is elhangzott. Ugyanakkor beszélt arról is, hogy sem Varga Juditnak, sem pedig Gulyás Gergelynek nincs semmi köze a Völner-Schadl-ügyhöz.

Illetve leszögezte, Varga Judit posztja hazugság, azt Rogán Antal írta. Arról is beszélt, hogy egy százfős jogi csapat fog perelni, amennyiben hazugságon kap bármilyen szerkesztőséget, vagy jogi személyt. 

Bejelentette, a Markó utcánál, a Legfőbb Ügyészség előtt lesz ma tüntetése, ahonnan a Kossuth térre vonulnak, hogy a kormány lemondását követeljék.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a júniusi EP-választáson el fog indulni a pártjával, de nem a jelenlegi ellenzéki pártok támogatásával, de állítása szerint már megvan, mely pártok közül fog választani. 

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a beígért felvételt

Ahogy arról beszámoltunk, Magyar Péter, az ügyészségi meghallgatásával egyidejűleg, egy kevesebb mint kétperces beszélgetés hanganyagát tette közzé, amelyen az akkori igazságügy miniszterrel, Varga Judittal beszélget, aki a felvétel idején, 2023 januárjában még a felesége volt. 

Magyar Péter azon kérdésére, hogy Rogánék átnézték-e a Völner-Schadl-iratot, Varga Judit igennel felelt, és szerinte úgy ítélték, hogy semmi rossz nincs benne.

"Persze, magukat kihúzatták"

- mondta Varga Judit. 

Arra, hogy az eredeti doksiban, vagy abban, ami megjelent, azt válaszolta, hogy

javasolták az ügyészeknek, hogy mit kéne kihúzni...., de azt nem mind tartották be...

Varga Judit is reagált

Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán reagált a Magyar Péter által kedden reggel közzétett hangfelvételre.

„Döbbenet. Magyar Péter tényleg megtette. Ezzel zsarol több mint egy éve. Magyar Péter az egykori házastársáról, rólam, titkos hangfelvételt készített a közös otthonunkban és azt politikai céljai elérése érdekében most felhasználta. Egy ilyen ember nem méltó semmiféle bizalomra” – írta.

Sarkadi-Illyés Csaba
Sarkadi-Illyés Csaba
Újságíró

Ez is érdekelhet