Bár nem igazán lehet összehasonlítani az európai parlamenti és az országgyűlési választásokat, ugyanakkor mivel az elmúlt öt esztendőben háromszor is döntöttek úgymond a magyarok a kormányzat sorsáról, egy fontos minta mégis csak felrajzolható. Méghozzá azok száma, akiknek elege van a jelenlegi kabinetből.
A vasárnapi EP-választást ugyanúgy megnyerte a Fidesz-KDNP, ahogy a 2022-es országgyűlésit, és a 2019-es európait.
Öt évvel ezelőtt a szavazatok 52,56 százalékát begyűjtve 1 824 220 darab szavazatot kaptak, 2022-ben 54,13-os teljesítménnyel 3 060 706 ember támogatta őket, míg vasárnap 2 031 045-an szavaztak a kormánypártokra (44,79 százalék).
Ez azt jelenti, hogy bár óriási kampányhajrát mutatott be a Fidesz, egymillió emberrel kevesebben mentek el szavazni, és alig több mint kétszázezerrel többen voksoltak rájuk, mint öt évvel ezelőtt. Persze, ez még így is 11 EP-mandátumot jelentett.
Az ellenzéki oldalon így nézett ki az elmúlt öt esztendő, amennyiben minden kormánykritikus szavazatot összeadunk:
- 2019: 1 664 346 szavazat;
- 2022: 2 563 519 szavazat;
- 2024: 2 503 782 szavazat.
Eszerint idén nemcsak többségbe kerültek a kormánykritikus szavazók, de az is látható, hogy
stabilan jelen van és aktív is 2,5 millió olyan magyar választópolgár, akik a Fidesz-KDNP ellen érvényesítik a szavazatukat.
![](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202406/orig/image1718029409.jpg/900/)
Amíg 2019-ben a második helyezett párt, a DK 557 081 szavazatot gyűjtött, és 2022-ben a hatpárti összefogásnak is 1,9 millió szavazója volt, addig idén a TISZA párt egymaga több mint 1,3 millió voksot koncentrált.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)