Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Facebookon közzétett videójában jelentette be, hogy
légtérvédelmi eszközök telepítését rendelte el az ország északkeleti, Ukrajnához legközelebb fekvő részébe
Kapcsolódó
azzal az indokkal, hogy az orosz-ukrán háború kiterjedésének minden eddiginél nagyobb, a háború a legveszélyesebb szakaszába lépett.
A honvédelmi miniszter a videójában azt mondja:
az ukránok megkapták a nyugati engedélyeket, hogy mélyen Oroszország területét támadhassák, az oroszok ezért válaszcsapást helyeztek kilátásba, és elfogadtak egy új nukleáris doktrínát.
Hozzáteszik: Magyarország továbbra is bízik abban, hogy mihamarabb béke lesz, katonai megoldás helyett a diplomácia útján, de minden eshetőségre felkészülve rendelte el az újonnan beszerzett légtérellenőrzési és légtérvédelmi eszközöknek, és a rájuk épített képességek észak-keleti országrészbe telepítését.
Ezekkel az eszközökkel képesek vagyunk növelni a légtérellenőzrés terén az észlelés pontosságát és lerövidíthetjük a reagáláshoz szükséges időt. A magyar honvédség kijelölt erő jelenleg is készenlétben állnak
– közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Vlagyimir Putyin csak azután hozta nyilvánosságra a doktrína módosítását, hogy az amerikai kormányzat engedélyezte a nagyobb hatótávolságú taktikai rakéták korlátozott bevetését orosz területen is, de egy ilyen lépés előkészítése hónapokig tart, jóval megelőzte az amerikai döntést – írja a Telex. A doktrína alapján Oroszország a területét érő, nyugati fegyverekkel elkövetett csapásokra is nukleáris választ adhat. A Kárpátalját ért rakétatámadásra reagálva Szijjártó Péter a béketörekvések fokozását javasolta.
A legveszélyesebb két hónap előtt állunk az orosz-ukrán konfliktus vonatkozásában, Magyarország minden tudására szükség lesz ahhoz, hogy kimaradjon a háborúból
– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, miután meghallgatta a védelmi tanács jelentését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Saját aranyukra fáj a németek foga