Megy a nagyüzem a Magyar Honvédségnél (MH): kedden és szerdán a vadászgépek tartanak kiképzési repülést, a napokban pedig katonák egy csoportja a páncéltörő rakéták használatában mélyült el.
A MH Gripen-pilótái március 12-én és 13-án kiképzési repüléseket végeznek, amelyek nagyobb zaj- és hanghatásokkal járnak - jelezte közösségi oldalán az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár.
Az Index által ismertetett közlemény szerint a vadászgépek miatt az érintett napokon 12:00 és 19:30 óra között nagyobb zaj- és hanghatás várható:
- Kecskemét,
- Eger,
- Mezőkövesd,
- Tiszafüred,
- Tiszaújváros,
- valamint Debrecen felett.
A honvédség a lakosság megértését és türelmét kéri. Hangsúlyozták, hogy a gyakorlat a korábbi évekhez hasonlóan a pilóták képzettségének fenntartása, illetőleg a légtérvédelem folyamatos biztosítása érdekében történik.
A minisztérium tájékoztatás szerint pedig az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái több hetes elméleti és gyakorlati képzés keretében sajátították el a Spike LR2 típusú páncéltörő rakéta használatát és karbantartását, a tatai laktanyában, illetve a Magyar Honvédség Központi Gyakorlóterén, a Bakonyban.
A korábban használt, szovjet 9M113 Konkursz páncéltörő rakétát leváltó, izraeli gyártású fegyver képességeit tekintve napjaink legmodernebb páncéltörő rakétája. Dupla kumulatív robbanófejjel rendelkezik, emellett több fajta járműre is szerelhető: helikopterre, hadihajóra, szárazföldi harcjárműre.
A Spike (Tüske) LR2 rakéta legnagyobb indítási távolságán belül képes a közvetlenül nem látható, de ismert koordinátájú célok, célpontok megsemmisítésére is. Alapvetően két fős kezelőszemélyzet elégséges a használatához, rendkívül professzionális és felhasználóbarát digitális rendszerrel rendelkezik. Hadrendbe állítása nagy előrelépést fog jelenteni az MH páncéltörő képességében - olvasható a portálon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás