Az Európai Unióban van Európa, vagy fordítva? Orbán Viktor miniszterelnök után Lázár János építési és közlekedési miniszter is elmondta véleményét Magyarország uniós tagságáról.
Abban a pillanatban, hogy Magyarországnak előnyösebb, hogy kívül van, mint belül, akkor ki kell lépni
– fogalmazott a napokban Orbán Viktor miniszterelnök egy pilisvörösvári fórumon Szijjártó Péter és Menczer Tamás társaságában. A kormányfő ezen kijelentéséről kérdezték Lázár Jánost a pécsi fóruma után, és a tárcavezető egyből le is szögezte:
tegyünk különbséget az Európai Unió és Európa között.
Ezt azzal indokolta, hogy Magyarország korábban is európai ország volt, most is az, és mindig is európai ország marad. Az Európai Unió viszont egy együttműködési keretrendszer, és nem egyenlő Európával – magyarázta Lázár János, hozzátéve: nem tudunk kilépni abból az állapotból, hogy Magyarország a keresztény Európa része ezer éve.
Arról is beszélt a miniszter, hogy most azt élő ember nem tudja megmondani, mi lesz az Európai Unióval harminc-negyven év múlva. Így, fogalmazott, Magyarországnak az az érdeke, hogy amíg ez az együttműködés a magyarok számára előnyös, addig a tagjai legyünk, és jelen pillanatban, mindent összevetve, az együttműködés előnyös a számunkra - utalt arra, hogy jelenleg nem kérdéses hazánk uniós tagsága.
Lázár János kapott kérdést Ukrajna uniós csatlakozásáról is, párhuzamba állítva Magyarország 2004-es felvételével.
A miniszter szerint a különbség az, hogy hazánk és a többi ország akkori csatlakozásával a nyugataik közül mindenki nyert, kinyíltak a piacaink, megszűntek a vámok, szabaddá vált a munkaerő- és tőkepiac - sorolta. Viszont, ha Ukrajna bejön, mi nem leszünk nyertesek - szögezte le Lázár János. Szerinte Ukrajna uniós felvételével esélyünk sincs arra, hogy ennek az együttműködésnek nyertesei, vagy haszonélvezői maradjunk, előnnyel rendelkező partnerei lehessünk.
Úgy látja, az Európai Unió akkor működik jól, ha mindenki nyer vele, Ukrajna viszont akkora gazdasági és biztonsági kockázatot jelent, hogy csak veszíteni fogunk rajta. Ezt azzal is magyarázta, hogy nem tudjuk, hogy béke lesz-e 2030-ra. Lázár János szerint ötven-ötven százalék erre az esély.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot