Gergely Péter, a Biztosdöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a lakáshitel állomány bővülése az elmúlt évekhez mérséklődéséhez képest nagyot ugrott. A 2023 végén produkált történelmi csúcs előtt az év első negyedévében még csökkent is az adósok össztartozása.
Múlt év januárjában 33,1 milliárd forint lakáshitelt vettek fel a háztartások, amely alig ötöde a 2022 májusában mért 154 milliárd forintos csúcsnak. Ezekre a hónapokra jellemző, hogy az ügyfelek elsősorban nettó hiteltörlesztők voltak, tehát a törlesztésekből befolyt összeg meghaladta az új folyósítások végösszegének értékét.
A lakáshitel-piacon ilyen mértékű folyamatos hitelállomány csökkenésre ezelőtt 2016 tavaszán volt példa. Az éves statisztika végül májustól növekvő hitelállományt jelez, tehát hogy az újonnan kibocsátott hitelek összege meghaladja a törlesztett hitelösszeget. A pénzügyi szakértő szerint a növekedés egyik húzóereje a CSOK Plusz lehet.
Azonban az emelkedés gyenge, csupán egy százalék körüli. Ilyet legutóbb 2017-ben tapasztalhatott a lakáshitelpiac.
Gergely Péter szerint a pénzintézetek a növekedés ellenére sem örülhetnek a múlt év teljesítményének. Összehasonlításképpen, a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2022 hasonló időszakához képest, több mint 40 százalékkal kevesebb lakáshitel szerződés került megkötésre, a folyósított hitelösszeg pedig 54 százalékkal kisebb érték az előző évhez képest. Az ingatlanpiac múlt évi visszaesését elsősorban a rendkívül magas hitelkamatok okozták. A megszokottá vált, 10 százalák feletti teljes hiteldíj–mutatók (THM) visszafogták az ingatlanpiaci keresletet – írja az Index.
A szakértő szerint a jövő évre viszont bizakodva tekinthetnek a bankok. A januárban életbe lépett, lakáshitelek teljes hiteldíj-mutatójára megkötött thm–plafon új, 7,3 százalékos szintje hónapokkal előre tolta a hitelezés beindításához szükséges ideális kamatszintet. A CSOK Plusz emellett szintén számottevő keresletet generálhat, ennek hatása már a hónap elején is érzékelhető volt. A pénzügyi szakértő szerint sok múlik az infláció mértékén és ezzel kapcsolatosan a kamatok alakulásán is.
Kiderültek a számok: így kell törlesztenünk majd a csok pluszt
Nagy az érdeklődés a csok plusz iránt, a legtöbben arra kíváncsiak, jogosultak-e rá.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói