Fleck Zoltán, Lányi András és Puzsér Róbert közösen Laczó Adriennt ajánlják köztársasági elnöknek. Indoklásuk szerint a tisztséget „csak olyan, kiemelkedően felkészült, megfelelő ítélőképességgel rendelkező személy töltheti be, aki érti az alkotmányos intézmények működését, és az alkotmányozás folyamatában rá háruló közjogi és erkölcsi felelősséget felkészülten és lelkiismeretesen képes viselni”. Ennek nyomán ajánlják a volt bírónőt.
Az Index megkeresésére az ügyvéd úgy reagált, megtisztelő, hogy a közélet kvalifikált szereplői alkalmasnak látnak a feladatra, és a rengeteg üzenet is jólesik neki, amely a nyilvánosság felől érkezik hozzá.
Úgy véli, vannak nála ismertebb, szélesebb körben elfogadottabb emberek is a feladatra, azonban ha konkrét felkérést kapna, fontolóra venné a jelöltséget.
Mint ismert, Sulyok Tamás a héten aláírta az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek értelmében megszűnt államfői megbizatása. A köztársasági elnöki feladatokat átmenetileg Forsthoffer Ágnes házelnök látja el. Magyar Péter Polgár Judit sakknagymestert kérte fel államfőnek, aki visszautasította azt.
