Állatkínzás miatt jogerősen negyven nap elzárásra ítélt a Siklósi Járásbíróság egy férfit,
aki négy kölyökkutyával végzett tavaly karácsony előtt egy baranyai faluban
– közölte a Pécsi Törvényszék kedden az MTI-vel.
A bíróság közleményében azt írták: a vádlott élettársával és sógorával élt a faluban, a házában három kutyát – egy szuka és két kan pulit – tartott.
A pár 2023 végén több hónapra elutazott, ez idő alatt a vádlott sógora gondoskodott az állatokról, s mivel időközben az egyik szuka ellett, öt kölyköt is ellátott.
A férfi és párja tavaly december közepén érkezett haza, s mivel
a vádlott úgy vélte, hogy ennyi kutya tartása már túlságosan nagy teher, úgy döntött, hogy elpusztítja a kölyköket.
December 21-én este lerészegedett, magához vette a kutyakölyköket, majd azokat egyenként – a hátsó lábuknál fogva, hogy az ütés a fejüket érje – többször, nagy erővel egy farönkhöz verte. Négy kölyökkel már végzett, mire a sógorának bejelentése nyomán a helyszínre rendőrök érkeztek.
A vádlottat mint többszörös visszaesőt negyven nap elzárásra és 120 óra közérdekű munkára ítélték állatkínzás miatt. Az ítélet jogerős.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás