Vészhelyzetre egyelőre még nem kell számítani, azonban a HUN-REN elindított egy mobilalkalmazást, amely be tudja azonosítani a vérszívó állatot – írja az Infostart.
Magyarországon megjelent nemrég két, a Hyalomma nemzetségbe tartozó, eredetileg Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és a mediterrán térségekben elterjedt, kifejezetten a meleg, száraz klímához alkalmazkodott kullancsfajta.
Nem szabad azonban fél vállról venni ezeket az állatokat, hiszen képesek terjeszteni a krími–kongói vérzéses láz vírusát (CCHFV), amely az emberekre is veszélyes. A vírus vérzéses lázat okoz, amelynek halálozási aránya akár 30 százalék fölé is emelkedhet.
Jelenleg 20-25 kullancsfaj van jelen hazánkban, pontos számot azonban nem lehet meghatározni, hiszen jelentős részük rejtett életmódot él vadon élő emlősökön, madarakon, illetve egyes gyíkfajokon.
A helyi kullancsfajtákon kívül mindig megjelenhetnek új típusok is, hiszen évről évre vándormadarak hurcolják be őket hazánkba. Ennek ellenére a Magyarországon uralkodó éghajlati helyzetek egyre kedvezőbbek lehetnek az egzotikusabb térségből származó kullancsoknak is.
Kecskemét környékén már több, alapvetően a mediterrán térségben előforduló példányt is találtak, ami arra utal, hogy elindulhatott a faj megtelepedésének folyamata idehaza.
Szerencsére közvetlen vészhelyzetről még nem kell beszélni, de a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont már monitorozza a beérkező kullancsfajok előfordulását, illetve megtelepedését.
Megmenthet a haláltól a kullancs-app
Itt a Kullancsfigyelő oldal mellett a PragmaTick mobilalkalmazás, amely segíti a nem őshonos Hyalomma kullancs monitorozását. Ennek bárki részese lehet, mutatjuk, hogy működik az ehhez készült applikáció.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel