A főtt kukorica ízesítésű jeges csemegére Balatonmáriafürdőn egy méretes kukoricacső hívja fel a figyelmet, amely egy helyi fagyizó pultjában díszeleg.
De akad másik extrém fagylalt is a kínálatban, például a sajtos-tejfölös lángos ízű, ami a tizedik Balaton Fagyija versenyre készült, ahol különdíjjal jutalmazták.
Ez szakmai kihívás volt, mert szakmai zsűri jutalmazta, így biztos voltam benne, hogy szakmailag is rendben van. Aztán felmerült bennem, hogy még mi lehet ennél is extrémebb, ezért idén a tizenegyedik Balaton Fagyija versenyre csináltam egy hekk fagyit, ami nagyon megosztó lett
– mondta a Sonline hírportálnak ifjabb Pálfi Attila.
A helyszíni riportból az is kiderül, hogy az eddigi kísérleteken felbuzdulva a fagyizó újabb projekteket készít elő, amelyekről azonban nem árult el részleteket az ötletgazda.
Annyi biztos, hogy
A FAGYIZÓBAN A KÜLÖNLEGES ÍZEK SORÁT ERŐSÍTI A MENTÁS-UBORKÁS FAGYLALT,
amely szintén díjnyertes kreáció, tavaly közönségdíjat vitt el az Év fagyija versenyen, és sokan azért utaznak el Balatonmáriafürdőig, hogy megkóstolják ezeket az ízeket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok