A kormányzati szektor főbb adataiból úgy tűnik, hogy a nemzetgazdaságnak sikerül egy komoly tartalékot képeznie a 2026-os választási évre. Mindezt úgy, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mérései szerint bár folyamatosan növekszik az államháztartás GDP-alapú hiánya, de sikerül azt szinten tartani. 

Az államháztartás adóssága Magyar Nemzeti Bank kimutatása alapján:

  • 2024. április: 76,3 százalék,
  • 2024. július: 76,1 százalék,
  • 2024. október: 73,5 százalék,
  • 2025. január: 75,4 százalék,
  • 2025. április: 76,2 százalék.

Sőt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) azt is kimutatta, hogy amíg 2024-ben 81598,8 ezer milliárd forint volt a magyar GDP értéke, addig 2025-ben az első két félév során már 42765,6 milliárd forintnál jár ez az érték.

Ezért is fontos, ahogy arra az MTI is kitér, hogy a KSH előzetes adatai szerint 310 milliárd forint, a GDP 0,7 százaléka volt a kormányzati szektor 2025. első féléves hiánya, miközben a 2025. második negyedévi többlete 480 milliárd forint volt, ami a GDP 2,2 százalékának felel meg.

  • 2025 első fél évében a központi kormányzat hiánya 534,8 milliárd forintot mutatott, míg a helyi önkormányzatok és a társadalombiztosítási alapok 136,6 és 88,2 milliárd forintos többlettel rendelkeztek. 2025 második negyedévében a központi kormányzat 521,3 milliárd forint többletet mutatott, a helyi önkormányzatok 45,2 milliárd forint hiánnyal, a társadalombiztosítási alapok 3,8 milliárd forint többlettel rendelkeztek.
  • 2025 első fél évében a kormányzati szektor bevétele 18 711 milliárd, kiadása 19 021 milliárd forint volt. 2024 azonos időszakához képest a bevételek 1713 milliárd forinttal, 10,1 százalékkal nőttek. A legnagyobb értékkel, 523 milliárd forinttal, 7,7 százalékkal a termeléshez kapcsolódó adók bővültek. Az áfabevétel emelkedése 416 milliárd forint, 11,7 százalék volt. A jövedelemadó-bevételek 475 milliárd forinttal, 15,7 százalékkal emelkedtek. A társadalombiztosítási hozzájárulások 381 milliárd forinttal, 9,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az egyéb bevételek 333 milliárd forinttal, 11 százalékkal növekedtek - közölte a KSH.

A kiadások 476 milliárd forinttal, 2,6 százalékkal emelkedtek. A kifizetett munkavállalói jövedelem 435 milliárd forinttal, 10,7 százalékkal növekedett. A pénzbeni társadalmi juttatások 262 milliárd forinttal, 5,7 százalékkal lettek magasabbak. A folyó termelőfelhasználás 172 milliárd forinttal, 5,6 százalékkal, a bruttó állóeszköz-felhalmozás pedig 27 milliárd forinttal, 2,5 százalékkal nőtt. A kamatkiadások 217 milliárd forinttal, 11,1 százalékkal csökkentek. A kormányzati szektor egyéb kiadásai 203 milliárd forinttal, 5,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól.

Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 1237 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett kedvezőbb.

2025 második negyedévében bevételek 1067 milliárd forinttal, 11,8 százalékkal nőttek 2024 azonos időszakához képest, a kiadások 118 milliárd forinttal, 1,2 százalékkal emelkedtek. Az egyenleg 949 milliárd forinttal, GDP-arányosan 4,5 százalékponttal lett kedvezőbb az egy évvel korábbihoz viszonyítva – jelentette a KSH.

A jelentés kitér arra is, hogy 2024-ben a kormányzati szektor hiánya – a nemzeti számlák második előzetes adatai alapján – 4090 milliárd forint volt, a GDP 5 százaléka. Az adatokat a KSH a túlzotthiány-eljárásról (Excessive Deficit Procedure – EDP) szóló jogszabály alapján, a nemzeti számlák európai rendszerében (ESA 2010) foglalt módszertani előírásoknak megfelelően jelentette az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak.

A kormányzati szektor adóssága – a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján – 2024 végén 59 879 milliárd forint volt, a GDP 73,5 százaléka erősítette meg a jelentés.