A vakcina jelentősen növelte az EG.5 („Eris”) és FL.1.5.1 variánsok ellen irányuló antitestek szintjét – közölte a Moderna egy közleményben, amelyben nem publikált klinikai vizsgálati adatokra hivatkozott. A Centers for Disease Control and Prevention (CDC) becslései szerint ezek a változatok tették ki az Egyesült Államokban e hónap elején a Covid megbetegedések mintegy 26 százalékát – írta a Bloomberg.
Júniusban az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) azt tanácsolta a gyógyszergyártóknak, hogy az XBB.1.5 változat ellen célozzák meg az oltásokat, amely akkoriban a domináns törzs volt. Augusztus elején a CDC becslései szerint ez a változat az esetek alig több mint 10 százalékát tette ki.
A frissített oltás az FDA felülvizsgálata alatt áll. Ha jóváhagyják, heteken belül elérhető lesz
– közölte a vállalat.
A Covid oltóanyag-partnerei, a Pfizer és a BioNTech szintén frissített oltásokat fejlesztenek, akárcsak a Novavax. A gyógyszergyártók a vírus fejlődésével párhuzamosan újabb és újabb frissítéseket tesztelnek és készítenek.
A Pfizer külön közleményben közölte, hogy frissített XBB.1.5 oltása egy egereken végzett vizsgálat alapján „hatékonyan semlegesít” számos változatot, köztük az EG.5.1-et is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Moszkva kellős közepén lőttek rá egy katonai vezetőre
Felforgathatja az aréna sorsát egy friss kormánydöntés
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól