A kormány még 2020-ban fogadta el a törvényt, amely alapján a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ingyen megkaphatta a Magyar Rádió volt épületeit – írja a hvg.hu.
Bár az önkormányzat már a bontásra kiírt közbeszerzés megjelenésekor védettség alá helyezte az épületeket, a kormány egy rendelet segítségével elérte, hogy a kiemelt beruházások esetében ne kelljen figyelembe venni az önkormányzatok változtatási tilalmát.
A későbbiekben pedig Sára Botond főispán javaslatára a Kúria megállapította, hogy az önkormányzat „jogalkotói hatalommal való visszaélést valósított meg”, és megsemmisítette a kerület rendeletét.
Az ügy további csavarját adja, hogy a beruházással kapcsolatban a közútkezelői nyilatkozat kiadására (érvényben lévő súlykorlátozás alóli felmentés, közútkezelői hozzájárulást az építési, bontási és felújítási munkálatokhoz, a forgalomtechnikai tervek elfogadása) a 200 kilométerre lévő Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt jelölte ki a kormány.
Lánszki Regő építészeti államtitkár az ügy kapcsán úgy fogalmazott, hogy „messzemenően figyelembe vették” a szomszédos utcákban lakók igényeit, maga a projekt pedig olcsóbb, zöldebb és nyitottabb lesz.
Pikó András polgármester szerint azonban a helyieknek továbbra sincs beleszólásuk a projektbe, és még módosult formában sincsenek megelégedve az építkezéssel.
Egy újabb kormánydöntés azonban még tovább nehezíti a helyzetet, hiszen innentől semmilyen építési szabályt nem kell figyelembe venni a felújítás során, nem kell parkolóhelyeket építeni, és a közterület tulajdonosának engedélye sem kell ahhoz, hogy a beruházók használhassák a területeket, ez pedig a folyamatban lévő ügyek esetén is érvényben van már.
Kiemelt beruházássá nyilvánított egy Lidl áruházat a kormány
A beépítésre kiszemelt budai zöld terület jelenleg egyházi kezelésben van. A 26 ezer négyzetméteres telket a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat 99 évre térítésmentesen a Gazdagréti Katolikus Közösség használatába adta.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt