Szerda délutánra hívta össze a sajtó munkatársait a Kormányzati Tájékoztatási Központ kormányinfóra, amelyet szokás szerint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő fognak tartani a Karmelita Kolostorban.

A legutóbbi, két héttel ezelőtti kormányinfón váratlan vendég tűnt fel az ismert szereplők mellett: Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár is részt vett a sajtótájékoztatón, amelyen többek között elhangzott, hogy Budapest költségvetési helyzete nem indokol csődöt, de ha mégis hivatalosan bejelentenék, felügyelőt rendelnének ki a főváros mellé.

Karácsony Gergely: Visszaszereztük Budapest pénzét

A főpolgármester hivatalosan is bejelentette, hogy pert nyert az állammal szemben a Fővárosi Önkormányzat, megkapták a jogvédelmet. Karácsony Gergely leszögezte: ezzel időt kaptak, hogy rendezzék a problémákat.

A részletekről ITT írtunk bővebben.

Akkor Gyulás Gergely azt is bejelentette, hogy plusz 50 milliárd forint jut a cégeknek, amivel a Demján Sándor tervben a kkv-k számára elérhető forrásokat 130 milliárd forintra emelik. Közel 1800 kis- és közepes vállalkozás részesül a vissza nem térítendő támogatásból, amelyet a cégek digitális, energetikai beruházásokra és fejlesztésekre, illetve kapacitásbővítésekre fordíthatnak.

A kormányinfón egyúttal azt is megerősítették, hogy a Fidesz egyelőre leveszi a napirendről a politikai korrupció feltárását célzó átláthatósági törvényjavaslatot: az Országgyűlés sem szavaz róla a nyári szünet előtt, miután a Fidesz-frakció által benyújtott javaslat körül nemcsak politikai, hanem szakmai viták is kialakultak.

Brüsszel is felfigyelt a magyar „nagytakarításra” – jöhet a vita az Európai Parlamentben

Az Európai Parlament (EP) állandó magyar jelentéstevője az EP szerdai ülésének megnyitásakor plenáris vitát kér a magyar átláthatósági törvényről, a holland zöldek képviselője szerint a javaslat az utolsó lépés a civil társadalom felszámolása felé.

A részletekről ITT írtunk bővebben.