Néhány kivételtől eltekintve általában a szerdai kormányülést követően csütörtök délelőtt tart kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő.
Most azonban változik az időpont.
Június 4-én szerdán délután fél 3-tól tart tájékoztatót a döntésekről a miniszter és a szóvivő a Karmelita Kolostorban.
A kormányinfón szó lehet arról, hogy
- a Liszt Ferenc repülőteret összekötik kötött pályán a Nyugati pályaudvarral, illetve létrehoznak egy cargo repteret is a fővárosban. Erről itt írtunk bővebben >>>
- szólhatnak arról, hogy lett-e eredménye a gyógyszertárakra vonatkozó árréscsökkentésről kezdett széles körű egyeztetéseknek, amelyet az NGM vezetője számos iparági szereplővel folytatott. Erről itt olvashat >>>
- arról is szó lehet, hogy történtek-e konkrét lépések a nyugdíjasoknak ígért harmincezer forint értékű, több címletből álló élelmiszerutalvánnyal kapcsolatban. Itt vannak erről is a részletek >>>
- a kormányfő hétfőn összehívta a Védelmi Tanács ülését, amelyről most közölhetnek információkat. Az eddigiekről itt olvashat >>>
Az Economx percről percre tudósít majd az eseményről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak