Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn, a közösségi oldalán megosztott videójában közölte:
a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt kapnak.
Zsigó Róbert azt mondta: az indokolatlan áremelések ellen minden eszközzel fellép a kormány, és az árréscsökkentés mellé a nyugdíjasok külön segítséget kapnak.
Meghallgattuk az idősek visszajelzéseit és az idősek tanácsát is, és úgy döntöttünk, hogy ezt a támogatást utalvány formájában fogjuk odaadni
– fogalmazott az államtitkár.
Ismertetése szerint
a nyugdíjasok egy több címletből álló, papíralapú utalványt kapnak, amelyet őszig kézbesítenek.
Az utalvány beváltható lesz majd
- vidéki kisboltokban,
- a nagyobb üzletláncokban,
- a piacon
- és az őstermelőknél is.
Közölte azt is, hogy már készülnek a szükséges jogszabályok, a törvényjavaslatot hamarosan benyújtják a parlament elé, ezt követően kezdődhet majd meg az utalványok gyártása.
Orbán Viktor miniszterelnök május 6-án, egy ráckevei fideszes fórumon jelentette be, hogy
várhatóan élelmiszerutalvány formájában támogatják majd a nyugdíjasokat.
Akkor azt ígérte, hogy a korábban belengetett áfa-visszatérítés ügyében még azon a héten dönt a kormány, ez a döntés eddig elmaradt.
A nyugdíjasok számára a zöldségek, a gyümölcsök és a tejtermékek esetén az év második felében - egy bizonyos havi összeg erejéig - vissza fogjuk téríteni az áfát - közölte Orbán Viktor a februárban a Várkert Bazárban tartott évértékelőjén. Később arról is beszélt, hogy hogy havonta 10-15 ezer forint áfa-visszatérítést hoz a nyugdíjasok számára a júliustól bevezetendő rendszer.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről