Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán megjelent videójában közölte: bár a beavatkozás talán kevésbé látványos, azonban műszaki szempontból annál fontosabb, mivel az állomás kritikus vasúti infrastruktúráját újítják meg.
A vezérigazgató közlése szerint úgy hajtják végre a beruházást, hogy nem csökken a menetrendi kínálat, így a felújítás ideje alatt is ugyanannyi vonat közlekedik, a korábbihoz hasonló vagy annál nagyobb kapacitással. Egyedül az induló- és végállomások változnak ideiglenesen:
Időlegesen a Nyugati pályaudvar, Kelenföld és Kőbánya-felső állomások, valamint további átszálló pontok veszik át a Keleti pályaudvar szerepét.
Hozzáteszi, a vasút és a főváros közlekedési csomópontjait a megszokott fővárosi járatok és új lehetőségek, MÁVbuszok, illetve expresszvillamosok is összekötik egymással.
Az új, alternatív, személyre szabott ideiglenes eljutási módokról a http://mavcsoport.hu/keleti oldalán tájékozódhatnak az utasok – teszi hozzá Hegyi Zsolt.
Kitalálta a BKK a megoldást a Keleti pályaudvar lezárásának idejére
Expresszvillamos és járatsűrítés segíti a közlekedőket a vonatpályaudvar lezárásakor, augusztus 25. és szeptember 20. között.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat