Budapesten bemutatták a legújabb CAF-villamosokat, amelyekből 20 már megérkezett, a fennmaradó 31 pedig 2026 őszéig áll forgalomba – írja az Index.
A modern szerelvények energia-visszatáplálásra is képesek, és jelentősen emelik a közösségi közlekedés komfortját.
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter szerint a beruházás országos jelentőséggel bír, hiszen Budapest fejlesztése az egész országnak előnyös.
Látszólag budapesti esemény, de országos jelentősége és kisugárzása van. Tegyük félre a politikát, ne arról beszéljünk, hogy időnként milyen viták terhelik Budapest és a kormány kapcsolatát
– kezdte beszédét Navracsics Tibor.
Karácsony Gergely főpolgármester ugyanakkor arra figyelmeztetett: a járművek önmagukban nem jelentenek megoldást, szükség van a peronok és vonalak fejlesztésére is. „38 milliárdos infrastruktúra-fejlesztés nélkül könnyen lehet, hogy majd a garázsban nézegetjük ezeket a villamosokat” – fogalmazott.
A projektet korábban hosszas kormány-főváros viták előzték meg, Karácsony szerint az átadás inkább kivételnek számít a feszült viszonyban.
Karácsony Gergely: Ma is elvett a kormány Budapesttől több milliárd forintot
Karácsony Gergely szerint a kormány ismét levont több milliárd forintot a főváros számlájáról. A főpolgármester Facebook-posztban figyelmeztette a kormányt arra, hogy aki Budapestet csődbe löki, azt a főváros magával rántja.Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról