Karácsony Gergely ismét élesen bírálta a kormány intézkedéseit Facebook-posztjában. A főpolgármester szerint a „kormánynak mégiscsak az lenne a dolga, hogy tárgyaljon, nem pedig lenyúljon”, ehelyett azonban ismét több milliárd forintot vontak le Budapest számlájáról, kamattal együtt.
A főpolgármester így fogalmazott: „Ma is elvett a kormány Budapesttől több milliárd forintot – kell hozzá arc, hogy még kamatot is leemeltek a számlánkról. Van annak bája, hogy a tegnapi Fővárosi Közgyűlésben a Fidesz-frakció egyik javaslatot a másik után adta be, hogy mire költsünk többet, majd ma reggel arra ébredtünk, hogy hiányzik 6,76 milliárd forintunk, mert Budapest számlájáról a kormány leemelt 6,2 milliárdot és még 511 millió forint »kamatot«.”
Karácsony azt írta, ő próbálta elmagyarázni a Fidesz frakcióvezetőjének, hogy a budapesti közösségi közlekedést nem ő fogja leállítani, hanem ez a Budapest-ellenes kormányzati sarc dönti majd be.
Azt is hozzátette, hogyha a kormány elveszi Budapesttől ezeket a pénzeket, akkor a főváros működésképessége ellehetetlenül.
„Aki Budapestet csődbe löki, azt Budapest magával rántja” – figyelmeztet Karácsony Gergely.
A főpolgármester továbbá emlékeztetett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a fővárosi átvilágítási szakértő (FÁSZ) jelentéseire, amelyek szintén megerősítik, hogy „a 2020–2023. évek között a Fővárosi Önkormányzat költségvetési bevételei a kötelező feladatok költségvetési kiadásait nem fedezték”, valamint hogy „a fővárosi közösségi közlekedés lényegesen kevesebb pénzügyi forráshoz jut, mint ami a működéséhez, valamint a műszaki állapot biztonságos fenntartásához szükséges lenne.” Karácsony ezt hangsúlyozta: „Pont ezt mondjuk évek óta mi is.”
A főpolgármester azt mondta, annyit tud tenni, hogy „felkérdezem a kijelölt minisztert, Gulyás Gergelyt, mégis mire várnak még? A fővárosi közösségi közlekedés leállására? A helyükben én nem várnék addig. Nem kell, hogy ezt fenyegetésnek vegyék – elég, ha figyelmeztetésnek.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében