Megérkezett Magyarországra Kapu Tibor. Az űrhajós az Ax-4 misszió tagjaként június 25. és július 15. között járt a Nemzetközi Űrállomáson, ahol számos ország kutatását végezte el. Miután megérkezett a Földre, rehabilitáció várt rá, ezt követően érkezhetett haza, ami augusztus 18-án történt meg a Magyar Honvédség repülőgépével.
Kapu Tibort a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajós, valamint Farkas Bertalan fogadták.
Kapcsolódó
Újra megmutattuk a tehetségünket
A kutatóűrhajós miután hazaérkezett, úgy nyilatkozott: „Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző intézményekből, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak.”
Hozzátette, mindössze két hét alatt éveket lépett előre Magyarország olyan meghatározó területeken, mint az orvostudomány, az anyagtudomány, a sugárzásmérés, a biológia, a fizika, a meteorológia és az agrármérnökség. Hozzátette, hogy a tudományos kutatások sajátosságaként ugyan még jó pár hónapba telik, amíg az eredményeket felmutathatják, ugyanakkor már alig várják, hogy beszámolhassanak ezekről.
Mint mondta, "csillagos ötöst kaptunk", a magyarok által összeállított tudományos portfólió sikeressége ugyanis meghaladta a NASA által végzett kísérletek átlagos sikerességi rátáját.
Kapu Tibor kiemelte azt is, hogy ahogyan egy nyíregyházi srác eljuthat a világűrbe, úgy egy kis ország is alkothat nagyot a világ legnagyobb kihívásokat rejtő tudományterületén.
Orbán Viktor: Beszéltem egy nagy emberrel
A miniszterelnök már holnap reggel elindulna Kapu Tibor után a világűrbe.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót