Megállt a légi forgalom Budapesten: az Index iparági információi szerint az ónos eső miatt átmenetileg bezárt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, így a légikikötő jelenleg sem járatokat nem indít, sem érkező gépeket nem fogad biztonsági okokból.
Később a reptér is megerősítette, hogy „az ónos eső és az extrém jegesedés miatt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér biztonsági okokból 10:25 óta átmenetileg nem indít és fogad járatokat”.
A működés felfüggesztésére azért volt szükség, mert az ónos eső a futópályákat és a gurulóutakat veszélyesen csúszóssá tette.
A leállás átmeneti, a forgalom újraindítása az időjárás alakulásától és a folyamatos pályatisztítástól függ. Az utasoknak azt javasolják, hogy indulás előtt mindenképpen ellenőrizzék járatuk státuszát, és vegyék fel a kapcsolatot a légitársaságukkal.
A Budapest Airport korábbi tájékoztatása szerint kedd hajnal óta havazás és ónos eső nehezíti a közlekedést a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és annak környékén. A repülőtéren a legmagasabb szintű téli készültség van érvényben, a szakemberek folyamatosan tisztítják a futópályákat és a gurulóutakat. A légikikötő két futópályával üzemelt, a járatok korábban még alapvetően biztonságosan érkeztek és indultak, ugyanakkor a lassabb forgalom miatt késésekre és járattörlésekre is számítani lehetett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szemben a hatalommal – új életet kezdett a nemzet dúsgazdag legendája
Holtan találták a romok között Irán legfőbb vezetőjét
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Veszélyben a Revolut és a sárga csekk? Tömegek szoktak rá a magyar bankok ingyenes megoldására
Az emberiséget hamarosan pusztító erejű támadás éri?
Elszabadulhat a pokol: Irán egy semleges országot bombázott, újabb ország csatlakozhat a háborúhoz
Amióta itt van ez a gyár, minden csak romlik - Gödieket kérdeztünk a Samsung-ügyről