Nem nevesítve, de feltételezhetően Orbán Viktor miniszterelnököt fenyegette az egyik posztja alatt egy debreceni nő.
Pár órán belül azonosították rendőrök, és lecsaptak rá.
8 mm megoldaná, mint anno Romániában… Ne élvezzék azt, ami nem az övéké
– szólt az illető hozzászólása.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda idevágó közleményében azt közölte, szerdán érkezett feljelentés hozzájuk, hogy a közösségi oldalon azt írta a miniszterelnökről kitett videó alá egy felhasználó.
A rendőrség szerint egyértelmű volt a miniszterelnök ellen irányuló szándék, ezért a KR NNI kiberesei azonnal akcióba lendültek.
Néhány órán belül azonosították és elfogták a 48 éves debreceni nőt. A lakásában tartott kutatás során egy gázriasztófegyvert, továbbá több éles lőszert és hüvelyeket is találtak.
Az asszonyt internetes agresszió elkövetésével gyanúsították meg. Kihallgatása során azt mondta, nem tudta, hogy ezzel a kommentjével bűncselekményt követ el. A kommentelő szabadlábon védekezhet.
Idén már Btk-s kategória a netes agresszió. Nem árt tudni, aki nagy nyilvánosság előtt elektronikus hírközlő hálózat útján olyan kifejezést, ábrázolást vagy kép- és hangfelvételt használ vagy tesz közzé, mely beazonosítható személlyel vagy személyekkel szembeni erőszakos halált okozó vagy különös kegyetlenséggel elkövetett büntetendő cselekményre irányuló szándékot vagy kívánságot fejez ki, az akár egy év letöltendőt is kaphat.
Nem bízzák a véletlenre, jogi védelemmel vértezik fel a Digitális Polgári Kör kifejezését
Eldöntetett, levédetik a DPK-t mint szóösszetételt. Előbb csak három betű, majd a tusványosi bejelentés, most pedig védjegybejelentés is erősíti a kormánypárti „csodafegyvert”. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak