Navracsics Tibor június végén azt mondta, nem csak a 10 ezres kistelepüléseken dolgozó önkormányzati köztisztviselők pénzét kell emelni.
Hozzátette, a kormány már döntött arról, hogy július elsejétől 15 százalékkal, majd jövőre újabb 15 százalékkal emelkedik a 10 ezer főnél kisebb lélekszámú települések önkormányzati köztisztviselőinek bére – írta a Facebookra emlékeztetőként a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, aki akkor hozzátette, azt javasolja, hogy terjesszék ki a béremelést azokra az önkormányzati köztisztviselőkre is, akik legfeljebb 30 ezer lakosú településeken dolgoznak.
„Amikor és ahol kihelyezett kormányülés lesz, mi ott leszünk” – ezt ígérik a szociális dolgozók, akiknek elegük lett
Hiába próbálkoznak a szociális dolgozók, nem kapnak béremelést. Egyik névtelenséget kérő munkatársuk szerint, ha 25 százalékkal emelkedne a jövedelmük, még az sem pótolná az elmúlt évek inflációs veszteségét. Utoljára 2022-ben kaptak 20 százalékot.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak