Távozik Módos Márton az Inforádió vezetői pozíciójából. A továbbiakban a rádió és az infostart.hu hírportál új főszerkesztője az eddigi főszerkesztő-helyettes, Erdei Tamás lesz, a vezérigazgatói teendőket pedig Kokas Zsuzsanna operatív vezető veszi át.
A rádiót és a weboldalt üzemeltető társaság által hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írták, hogy a számos szakmai díjjal elismert eddigi vezérigazgató-főszerkesztő Módos Márton a továbbiakban tanácsadóként, az újonnan létrejövő szerkesztőbizottság tagjaként dolgozik.
A közleményben idézték Módos Mártont, aki azt mondta, egy napi 24 órában, folyamatosan működő hírmédium vezetése nem csupán szakmai feladat, hanem életforma, az ilyen hosszú, folyamatos ügyeletei felelősség pedig elkoptatja az embert.
A közlemény szerint az új főszerkesztő, a jogász végzettségű Erdei Tamás sportújságíróként kezdte pályáját a kilencvenes években a Magyar Nemzetnél, majd a Magyar Hírlapnál volt rovatvezető, lapszerkesztő, később pedig főszerkesztő-helyettes. Alapítója volt a Zóna.hu internetes magazinnak, dolgozott a Magyar Rádió online felületeinek megújításán. 2009-ben szerződött a Metropolhoz, amelynek 2011-től 2016-ig volt főszerkesztője. 2016 végén csatlakozott főszerkesztő-helyettesként az Inforádióhoz, és azóta felelt az inforadio.hu, majd 2018-tól az infostart.hu hírportálért.
Kokas Zsuzsanna 1992-től 1999-ig a Juventus Rádióban dolgozott titkárságvezetőként, és 2001-ben csatlakozott az Inforádióhoz, ahol titkárságvezető, majd operatív igazgató lett - olvasható a közleményben.
A férfiak és a nők elvesztek a digitális detox és a túlhajszoltság kultúrájában
A 21. század embere a túlhajszoltság kultúrájában éli a mindennapjait. A munka, a család, a teljesítmény és az „énidő” fogalmai összeolvadtak, sőt, sokszor egymás ellen fordulnak. A Real Talks Podcast „Új szerepek, régi elvárások – hogyan találjuk meg az egyensúlyt?” című legújabb adásában a résztvevők – Dr. Dúll Andrea környezetpszichológus moderálásával, Budai Gyöngyvér DVM group HR-igazgató, Buda Christina pszichológus és Adamik Zsanett mentálhigiénés segítő szakember részvételével – ennek az új világnak a dilemmáit járták körül.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani