Kevesebben fordultak orvoshoz a múlt héten influenzaszerű tünetekkel a korábbiakhoz képest, de alighogy tetőzött az influenzajárvány, most újfajta panaszokkal keresik egyre többen a háziorvosokat
A Hajdú-Bihar megyei Monostorpályán egy háziorvosi rendelőben is
Kapcsolódó
egyre több olyan beteget látnak, akik nemcsak a felső légúti tünetekkel, hanem hányással és hasmenéssel is küzdenek.
Rónai György, a helyi háziorvos az ATV Híradójának elmondta, hogy
a megnövekedett számú 18 év alatti beteg között egyre gyakoribb a kombinált tünetek megjelenése, a hőemelkedés, a tüszős mandulagyulladás mellett.
Van olyan osztály, ahol már csak az egynegyede tud részt venni az oktatásban.
A gyógyszertárakban is érződik a járvány hatása, a beteg panasza két fő probléma körül forog
- az egyik a légúti megbetegedés,
- a másik pedig a gasztrointesztinális problémák, mint a hasmenés és hányás.
Az influenzás megbetegedések száma január végén és február elején csúcsosodott, a legfrissebb járványadatok szerint azonban már csökkent a háziorvosi keresések száma.
- Míg január 27. és február 2. között majdnem 84 ezren kerestek fel orvost influenzaszerű tünetekkel,
- addig a múlt héten már csak 82 ezren.
A kórházba kerültek száma is csökkent, de a szakemberek szerint még mindig túl korai lenne megnyugodni.
Surján Orsolya helyettes országos tisztifőorvos figyelmeztetett: a járványgörbe alakulása szoros összefüggésben van a lakosság viselkedésével.
Bár a járvány tetőzött, ez nem jelenti azt, hogy pihenhetünk. Még mindig egy magas aktivitású influenzajárvány zajlik
- hangsúlyozta, hozzátéve: továbbra is nagyon fontos, hogy mindenki betartsa az alapvető óvintézkedéseket:
- a rendszeres kézmosást,
- és ahol indokolt, a maszkviselést.
Az adatok szerint az iskolai hiányzások száma a hatodik héten mintegy 15 ezerrel csökkent az előző héthez képest, ami kedvező jele a járvány lassulásának.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják