Az áprilisban végzett, közép- és nagyvállalatok vezetőinek megkérdezésével járó felmérés adatai szerint a béremelést adó cégek kétharmada csupán 5–10 százalék közötti bérfejlesztést tud végrehajtani, ami jóval alatta marad a 2023-as átlagos 17,6 százalékos inflációnak. Mindössze 5 százalék azon cégek aránya, amelyek ténylegesen kompenzálni tudják a béremeléssel a 2023-as inflációt. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy a munkaerőhiány miatt a vállalatoknak nagyon fontos a dolgozók megtartása.
Mivel nemcsak a vállalkozások költségei emelkednek, de a létfenntartás is drágul, a munkavállalók indokoltan várják el a reálbérük szinten tartását, amit azonban a költségprésben lévő munkáltatók többnyire csak részlegesen képesek teljesíteni – írja a 24.hu. A nagyobb fizikai állománnyal rendelkező cégek esetében gyakoribb volt a minden dolgozóra kiterjedő emelés. A kutatásból kiderült még, hogy
- a zömében szellemi dolgozókat foglalkoztató cégeknél (68 százalék), illetve az 50–100 fő közötti cégeknél (55 százalék) volt a legalacsonyabb a „mindenkinél emeltünk” válaszok aránya.
- A legjellemzőbb eljárásnak a mindenkire kiterjedő egységes béremelés és a teljesítmény szerinti differenciálás bizonyult, a vizsgált cégeknél mindkét módszer közel egyharmados hányaddal szerepelt.
- A nagy, 500 fő feletti cégeknél bizonyult a legmagasabbnak a differenciálást választók aránya.
„A magyar vállalatokra az infláció bér- és költségoldalon is nagy nyomást helyez. Ezért fontos szerephez juthatnak azok a juttatási formák, amelyekhez jelentős adóelőny tartozik, adminisztrációs szempontból is egyszerűek és széles körben használhatók, tehát a dolgozók megélhetésével kapcsolatos dolgokra költhetők. Személyenként évi 80 040 forint adható ilyen formában, „csekély értékű ajándék juttatásként” évente három különböző részletben. Fontos tudni, hogy ez a juttatás a munkavállalók családtagjainak is adókedvezménnyel adható, egy négyfős család esetében tehát ez akár 320 ezer forintnál is magasabb összeg lehet egy év alatt” – hívta fel a figyelmet a kutatás kapcsán cég ügyvezető igazgatója, Ruga Róbert. E juttatás (egyes meghatározott juttatás) közterhe összesen 33,04 százalék.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon