Mester László a döntést ismertetve elmondta: négy polgármesterjelölt mérette meg magát az időközi választáson, közülük a legtöbbet, 26 szavazatot a független Farkas Gábor kapta, a következő két jelölt 10-10 voksot szerzett. A településen összesen 66 választópolgárt tartottak nyilván a szavazás napján.

Magyarföldön azért kellett időközi választást kiírni, mert a mindössze két főből álló képviselő-testület a feloszlás mellett döntött, így megszűnt az addigi polgármester, a pozíciót tavaly függetlenként elnyert Horváth Zsanett tisztsége is.

A választási bizottság múlt vasárnapi eredményt megállapító határozata ellen az egyik alulmaradt polgármesterjelölt, Gyöngy Ramóna nyújtott be fellebbezést, arra hivatkozva, hogy a választást közvetlenül megelőző időszakban a település lélekszámához képest jelentős arányban nőtt az újonnan bejelentkezettek száma.

A Zala Vármegyei Területi Választási Bizottság megállapította, hogy június vége és szeptember eleje között csaknem harmadával, 48-ról 66-ra emelkedett a településre állandó lakcímmel bejelentettek száma.

A választást megnyerő Farkas Gábor is csak három nappal a választás előtt jelentkezett be magyarföldi lakcímre, egy olyan ingatlanba, ahol egyébként egy hónap alatt 3-ról 11-re nőtt a bejelentettek száma. Egy másik polgármester- és egyben képviselőjelölt, Tóth Zoltán lakcímén szintén jelentősen nőtt ez idő alatt a lakcímmel rendelkezők száma, egyről kilencre – írja az MTI.

A tavalyi önkormányzati választáson is hasonló tömeges betelepülést tapasztalt Magyarföldön. Akkor szintén polgármesterjelölt volt Farkas Gábor, és mindössze négy nappal a választás előtt létesített lakcímet a településen, egy hónappal később pedig már ismét Lentiben volt az állandó lakcíme.

Mindezek miatt azonban akkor nem érkezett jogorvoslati kérelem.

A jogerős határozat kimondja, hogy a magyarföldi időközi választás eredménye sérti a választás tisztaságát, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét előíró választási alapelveket, mert olyan polgárok szavazatait is tartalmazhatja, akik tömegesen, közvetlenül a választás előtt kifejezetten azért létesítettek lakcímet a településen, hogy szavazataikat a választási eredmény befolyásolása érdekében leadhassák.

A döntés értelmében október 12-én a választást meg kell ismételni a településen, a törvénysértés miatt az iratokat a testület továbbítja a rendőrségnek.

Óbudán és Veszprémben is fideszes győzelem született

Az Óbudán korrupciós ügy miatt letartóztatott, az önkormányzati képviselői mandátumáról lemondott MSZP-s alpolgármester helyét nyerte el a fideszes jelölt, de a testületben így is megmaradt az ellenzéki többség. A Tisza Párt nem indított jelöltet a hétvégi időközi önkormányzati választások egyik helyszínén sem.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.