Szerdán erősen felhős vagy borult, helyenként párás idő várható, a köd délelőtt mindenhol feloszlik, továbbá késő délután, estefelé északnyugat, nyugat felől elkezd határozottabban szakadozni a felhőzet.
Számottevő csapadék nem lesz, szitálás előfordulhat.
Csupán az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg helyenként az északira, északnyugatira forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 7 fok között valószínű. Késő este -1, +4 fok között alakul a hőmérséklet.
Csütörtökön is marad a szürkeség, a felhős, borult időjárást, helyenként gyenge, vegyes halmazállapotú csapadékkal.
A hétvégén mozgalmasabb, két hullámban érkező csapadékos időre készülhetünk:
- pénteken nagyjából az ország észak-keleti felén számíthatunk nem túl jelentős csapadékra, zömmel esőre, de az Északi-középhegység térségében havazás, havas eső is elképzelhető;
- a szombati csapadékszünet után vasárnap újabb csapadékzóna érkezik, várhatóan ez lesz a jelentősebb, de ekkor is főleg esőre van kilátás. Az ország nyugati határvidékén képzelhető el havazás a hét utolsó napján.
A hőmérsékleti viszonyok nem változnak érdemben a következő egy hétben, a minimumok általában nulla fok, a csúcshőmérséklet pedig 5 fok közelében alakul, hétvégén egy-két fokkal magasabb értékek is elképzelhetők – közölte előrejelzésében a HungaroMet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt