Pénteken többnyire napos idő valószínű kevés fátyolfelhővel. Azonban a Tiszántúlon helyenként erősen felhős lesz az ég, ott csak kevés napsütés valószínű. A keleti határ mentén gyenge eső előfordulhat. Az északi, északkeleti szél szinte országszerte élénk, nagy területen erős lesz, sőt északkeleten viharos közeli széllökések is lehetnek. Estétől mérséklődik a légmozgás
A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható. Késő estére 2 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet
A szeles időben tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet.A naposabb tájakon élők hangulata, közérzete javul, viszont a felhősebb tájakon élők bágyadtabbak, lehangoltabbak lehetnek.
Szombaton eleinte az ország keleti harmada fölött lesz több felhő az égen, ott helyenként gyenge eső is előfordulhat. Délután itt megszűnik a csapadék, és valamelyest csökken a felhőzet. Máshol sok napsütésre számíthatunk, viszont a délután második felében nyugatra, északnyugara felhők érkeznek, melyekből este az eső is elered. A szél napközben délire, délnyugatira fordul, mely a Dunántúlon többfelé élénk, néhol erős lehet. Kora reggel a felhősebb tájakon 5-8, a kevésbé felhős országrészekben -3, +4 fok várható. A legmagasabb hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.
Vasárnap egy hidegfront hatására kezdetben többfelé számíthatunk esőre, záporra, majd délután már kevesebb helyen várható csapadék, és egyre többfelé felszakadozik a felhőzet. Sokfelé lesz élénk, helyenként erős a nyugatira, északnyugatira forduló szél. Hajnalban már sehol sem fog fagyni. Délután 11-17 fokot mutathatnak a hőmérők.
Hétfőn a napos-gomolyfelhős időben csak elszórtan alakulhat ki egy-egy futó zápor. Az ország nagy részén élénk, erős lesz az északnyugati szél. A legmelegebb órákban 14-19 fokra számíthatunk.
Kedden már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést, de csak néhol fordulhat elő átmeneti jelleggel gyenge eső. A Dunántúlon és a középső tájakon élénk, erős lesz az északnyugati szél. Délutánra 14 és 20 fok közé melegedhet a levegő. A szélcsendesebb tájakon párásak, ködösek lesznek a hajnalok - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek