A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint a következő napokban
erőre kap a délies szél, ami beleharap a hidegpárnába, megkezdődik a felhőzet felszakadozása.
Csütörtökön még általában erősen felhős vagy borult, helyenként párás időre számíthatunk, de a Dunántúlon átmenetileg lehetnek kevésbé felhős periódusok is.
- A csapadékzóna napközben lassan kelet felé tevődik, a havazást, illetve ónos esőt pedig egyre több helyen váltja eső, de az Északi-középhegység északi oldalán helyenként még a nap második felében is a hó lehet a jellemző csapadékforma.
- Eközben délutántól - nagyobb eséllyel a déli országrészben - záporeső, eső várható. Főként a nyugati és a déli tájakon élénkül meg a déli, délkeleti, majd az északiasra forduló szél, amit néhol erős lökések kísérhetnek.
A legmagasabb nappali hőmérséklet a délnyugati, nyugati országrészben már általában 6 és 14 fok között várható, de északkeleten, keleten továbbra is hűvösebb lesz, az Északi-középhegység térségében 0 fok körül maradhat a hőmérséklet.
Késő este -1, +6 fok valószínű.
Pénteken már több helyen süthet ki hosszabb-rövidebb időre a nap. A reggeli pára, köd északkeleten csak lassan oszlik fel. Kisebb eső, zápor a nap első felében még délen, délkeleten, keleten lehet, majd délután mindenhol eláll az eső. A nyugatias szél északon megélénkülhet, néhol erős lökések előfordulhatnak. Napközben 3-11 fok valószínű.
Szombaton kezdetben több helyen képződhet pára, köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet, amely főként az északi, középső tájakon tartósan megmaradhat. Máshol többnyire napos idő ígérkezik, csapadék nem valószínű. A Dunántúlon élénk, erős lesz a délies szél. A csúcshőmérséklet a tartósan borongós, ködös tájakon 3 és 6, máshol 7 és 13 fok között alakul.
Vasárnap a reggeli pára-, ködfoltok feloszlását követően hosszabb-rövidebb napos időszakokra számíthatunk. Csapadék nem várható. A Dunántúlon élénk, erős lesz a délnyugati szél. 7-14 fokig emelkedik délutánra a hőmérséklet, ennél alacsonyabb értékeket északon, északkeleten mérhetünk - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt