Csütörtökön kora délelőtti órákban a felhősebb tájakon is felszakad a felhőzet, és a nap döntő részében napos időre van kilátás többnyire kevés gomolyfelhővel. Csupán néhány helyen alakulhat ki zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati, északi szél ismét megélénkül. A csúcshőmérséklet 25 és 30 fok között várható. Késő estére 16 és 21 fok közé hűl le a levegő - közölte a HungaroMet.
Pénteken a napsütést több-kevesebb gomolyfelhő zavarja majd. Záporok, zivatarok helyenként nyugaton, északnyugaton és északon alakulhatnak ki a déutáni, esti órákban. Többfelé lesz élénk a déli, délnyugati, illetve a nyugati szél. Hajnalra északkeleten foltokban pára, köd képződhet. Kora reggel 10 és 16 fok között alakul a legalacsonyabb hőmérséklet, majd délutánra 27 és 33 fok közé melegszik a levegő.
Szombaton és vasárnap sárgába borul az ország, várható zivatarok miatt adtak ki figyelmeztető jelzést.
Szombaton az ország keleti részén még sok napsütésre számíthatunk, máshol már erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés egy hullámzó hidegfront hatására, és több tájegységünkön is kialakulhatnak záporok, zivatarok, néhol hevesebb vihar sem kizárt. Több helyen élénk lesz a légmozgás. A legmagasabb hőmérséklet 25 és 35 fok között alakul, délkeleten lesz a legmelegebb.
Vasárnap sokfelé kell számítani esőre, záporra, zivatarra, ugyanakkor rövidebb-hosszabb napos időszakokra is. Az északira, északnyugatira forduló szél egyre többfelé lesz élénk, erős. A csúcshőmérséklet 23 és 31 fok között alakul. Hétfőn a napos-gomolyfelhős időben elszórtan még kialakulhatnak záporok, néhol zivatarok. Az élénk, erős északi, északnyugati szélben 25-30 fokot mérhetünk - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás