Hétfőn hazánk délkeleti felén fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet, majd ott is a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésben lesz részünk. Elvétve az északkeleti, keleti tájakon, majd délutántól a nyugat felől érkező vastagabb felhőzetből is lehet helyenként záporra, zivatarra számítani.
A várható zivatar miatt 11 vármegyére adtak ki riasztást.
A délnyugati szelet az ország délkeleti felén kísérhetik napközben élénk lökések, majd az északnyugatira forduló szél nagyrészt az esti óráktól kezd el egyre többfelé megélénkülni, néhol északnyugaton meg is erősödhet. Zivatarok mentén erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 30 és 35 fok között alakul. Késő estére 19 és 28 fok közé csökken a hőmérséklet - közölte a HungaroMet.
Kedden egy hidegfront hatására erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és elsősorban a keleti, északkeleti országrészben alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban 13-20, délután 27-33 fok között alakul a hőmérséklet.
Szerdán sokfelé felhős, csapadékos idő várható. Záporokra, zivatarokra, majd több helyen áztató esőre is számíthatunk. Keleten néhol heves zivatar is kialakulhat. Az élénk, erős északi, északnyugati szél. Délután 22 és 33 fok között alakul maximum-hőmérséklet, északnyugaton mérhetjük az alacsonyabb maximumokat.
Csütörtökön felhősebb, naposabb időszakok váltják egymást. Több tájegységünkön készülhetünk esőre, záporra, helyenként zivatarra. Sokfelé élénk, erős marad a nyugati, északnyugati szél. A legmelegebb órákban 20-27 fokot mutathatnak a hőmérők.
Pénteken a napos-gomolyfelhős időben már csak helyenként fordulhatnak elő záporok, zivatarok. A nyugati, északnyugati szél továbbra is élénk, erős lesz. Délután 22-28 fok valószínű - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Úgy fest, mégis beszáll az Nvidia az OpenAI-ba
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat