Elsősorban a Dunántúl északi, északkeleti tájain és az ország középső negyedében lesz nagy területen derült az ég vasárnap este, így itt lehetnek a legjobbak a körülmények a holdfogyatkozás megfigyeléséhez – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.
Ugyanis 2027. szeptember 7-én este holdfogyatkozás lesz, amit Magyarországról is meg lehet figyelni.
Több mint két órán át lehet gyönyörködni a teljes holdfogyatkozás teli fázisában, majd a részleges holdfogyatkozás során levonuló földárnyékban. A meteorológiai szolgálat kiemelte, hogy a sötétvörös, egészen halvány fogyatkozó telihold körül a csillagok is megpillanthatók lesznek, a távcsőben az óriási, vörös holdkorong így látszólag térben lebeg a csillagok előtt, egészen különleges látványt nyújtva.
Változatos a kép Magyarországon
A teljes holdfogyatkozás Budapesten 19:31-kor kezdődik és 20:53-ig tart, az ország keleti részein ehhez képest néhány perccel korábbi, míg nyugaton néhány perccel későbbi időpontokkal érdemes számolni.
A várakozások szerint a Dunántúl északi, északkeleti tájain, és az ország középső negyedében lehet vasárnap este nagy területen derült az ég, így itt lehetnek a legjobbak a körülmények a holdfogyatkozás megfigyeléséhez.
A Dunántúl nyugati, délnyugati, déli részei fölé vasárnap a déli óráktól kezdve időszakosan megvastagodó magasszintű felhőzet érkezhet. Az északkeleti, keleti megyékben pedig kora estig még kitarthatnak a délután képződő záporok, zivatarok is, így ott gomolyfelhős lesz az ég, de az este során az országnak azon a részén is fokozatosan megszűnnek a csapadékgócok, és csökkenni fog a felhőzet, így kisebb körzetekben ott is megfigyelhető lehet a teljes holdfogyatkozás.
Ilyet legközelebb 2025-ben láthat, ha ma este elmulasztja!
Részleges holdfogyatkozás lesz éjjel, a jelenséget Magyarországról is meg lehet figyelni este 10 órától - mondta Kiss László csillagász az M1 kedd esti műsorában az MTI szerint. A legutóbbi, hat évvel ezelőtti teljes holdfogyatkozásról itt olvashat >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége