Kedden tetőzik a rendkívüli hőhullám Magyarországon, az ország nagy részén extrém, 36-42 fok közötti maximumokra lehet számítani. Az előrejelzések szerint akár az abszolút melegrekord is megdőlhet.
A napsütés mellett többnyire kevés gomolyfelhő lesz az égen, de elsősorban a Dunától keletre záporok, zivatarok is kialakulhatnak.
A légmozgás alapvetően gyenge marad, azonban a zivatarok környezetében viharos széllökésekre is számítani kell – közölte a HungaroMet.
- A legintenzívebb cellákat felhőszakadás, jégeső és erős, akár 90 km/h feletti széllökések is kísérhetik.
- Az Alföldön helyenként heves zivatarok is kialakulhatnak, amelyekhez nagyobb méretű jég és jelentős csapadékhullás társulhat.
Szerdán egy hidegfront éri el az országot, hatására egyre többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok, helyenként hevesebb viharok is. A front ugyanakkor még nem hoz azonnali teljes felfrissülést: az ország nagy részén 33-39 fok között alakulnak a csúcsértékek.
A Dunántúlon élénk, helyenként erős északnyugati szélre kell készülni, míg másutt főként zivatarok idején lehet viharos a légmozgás.
Csütörtökre azonban már érezhetően mérséklődik a kánikula: nyugaton és északnyugaton több napsütésre, máshol változóan felhős időre van kilátás. A csúcshőmérséklet 24-32 fok között alakul, és többfelé élénk, helyenként erős északi, északnyugati szél kíséri az időjárást.
Pénteken újabb hidegfront érkezhet, amely ismét növeli a záporok és zivatarok esélyét. A hajnali hőmérséklet 13-19 fok között alakul, délután pedig 27-32 fok valószínű, élénk, erős, helyenként viharos széllel – olvasható az Időkép előrejelzésében.
