Pénteken alapvetően napos, gomolyfelhős időre számíthatunk egy-egy futó záporral.
A késő délutáni óráktól északnyugat felől felhősödés kezdődik, és ezzel együtt az ország azon részén megnő a záporok, zivatarok kialakulási esélye.
A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő - közölte a HungaroMet, amelynek oldaláról kiderül, szombat-vasárnap szinte az ország egész területére sárga figyelmeztető jelzést adtak ki zivatarveszély miatt.
Szombaton az ország keleti részén még sok napsütésre számíthatunk, máshol az időjárásunkat alakító hullámzó frontrendszer hatására már erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés. Többfelé is kialakulhatnak záporok, zivatarok, néhol hevesebb vihar sem kizárt. Több helyen élénk lesz a légmozgás. A legmagasabb hőmérséklet 25 és 34 fok között alakul, délkeleten lesz a legmelegebb.
Vasárnap sokfelé kell számítani esőre, záporra, zivatarra, ugyanakkor rövidebb-hosszabb napos időszakokra is. Az északira, északnyugatira forduló szél egyre többfelé lesz élénk, erős. A csúcshőmérséklet 23 és 31 fok között alakul.
Hétfőn a napos-gomolyfelhős időben elszórtan még kialakulhatnak záporok, néhol zivatarok. Az élénk, erős északi, északnyugati szélben 24-29 fokot mérhetünk.
Kedden a nap második felében újabb hidegfront érkezése körvonalazódik - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát